„Kenőpénzt adtam, de csak üzletembereknek”

Letartóztatta az osztrák rendőrség a svéd Bofors és a Hägglunds fegyvergyárakat birtokló, és a SAAB-bal együttműködő angol BAE fegyverrendszer-konszern ügynökét, Alfons Mensdorff-Pouilly grófot.

A gyanúsítás értelmében a gróf fizette ki a kenőpénzeket azoknak a magyar és cseh politikusoknak, akiknek döntéshozó szerepük volt a SAAB Gripen harci repülőgépek vásárlásában. Alfons Mensdorff-Pouilly közel 150 millió svéd koronát kapott a BAE angol fegyveripari konszerntől.

Christer van der Kwast svéd főügyész kijelentette, hogy „ráismer az összegekre”. „Az átutalások folyama, amit a brit hatóságokkal együttműködve vizsgálunk, összegükben szinte azonosak azzal, amit az osztrákok most Alfons Mensdorff-Pouilly letartóztatása kapcsán feltártak” – mondta van der Kwast.

A gróf annak a brit BAE Systems-nek az ügynöke, amelyik a SAAB partnere a Gripen harci repülőgépek eladásában. Mensdorff-Pouillyt a brit hatóságok is azzal gyanúsítják, hogy ő volt az aki lefizette a magyar és cseh döntéshozókat, hogy a Gripenek megvétele mellett döntsenek. Kiderült, Ausztriában is ugyanezt tette, az osztrák Eurofighter beszerzésekben is zavaros szerepet játszott. Hamisan tanúskodott és tudatosan félretájékoztatta az osztrák parlament honvédelmi bizottságát, amikor ebben az esetben a SAAB Gripen ellenében a konkurens, szintén BAE konszern által kifejlesztett Eurofighter gépek megvételét javasolta.

Mensdorff-Pouilly-t – aki a korábbi osztrák egészségügyi miniszter, Maria Rauch-Kallat férje – pénteken Bécsben a lakásán fogta el a rendőrség és jelenleg is az osztrák fővárosban van előzetes letartóztatásban. A bécsi ügyészség szóvivője a sajtó képviselőinek elmondta, hogy a hatóságok tartanak a gróf szökésétől, és attól, hogy eltüntetné, összemosná a nyomokat, ha szabadlábon lenne.

Az APA hírügynökség a Profil magazint idézve közzétette, hogy az ügynök 13 millió eurónyi (azaz 150 millió svéd koronányi) tisztázatlan célú összeget kapott a BAE konszerntől és ezt a pénzt hamis dokumentumok felhasználásával kísérelte meg legitimizálni. Emiatt most már pénzmosással is alaposan gyanúsítható, ami új elem a vizsgálatban.

Feltehetően az egyre szilárdabb bizonyítékok késztették Mensdorff-Pouilly ügyvédjét arra, hogy most már elmondja: „A gróf bizonyos összegeket kifizetett Csehországban, de csak üzletembereknek és nem politikusoknak”.

 

Gripen vadászgép Kecskeméten
Gripen vadászgép Kecskeméten
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.