galéria megtekintése

Lesz-e Kárpát-medencei pánikkeltés?

Nem az RMDSZ nevében, hanem felsőházi frakcióvezetői minőségében írta alá Tánczos Barna szenátor a Fidesz által lobogtatott nyilatkozatot a „kényszerbetelepítés ellen" - tudta meg a Népszabadság.


Máthé Zoltán / MTI

A Tusványosi Nyilatkozat néven emlegetett dokumentumról több alkalommal is beszámoltak az állami televíziók, Németh Zsolt külügyi bizottsági elnök pedig felolvasta azt július 23-án, Orbán Viktor miniszterelnök tusnádfürdői előadását követően.

Az MTI beszámolója szerint a nyilatkozatot „a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem hagyományos nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetése előtt írták alá a külhoni magyar szervezetek jelenlevő vezetői". Az aláírók határozottan elutasították Brüsszel elhibázott bevándorláspolitikáját és a kényszerbetelepítést, megállapították, hogy egyértelmű összefüggés van a terrorizmus és a migráció között, és felkértek minden magyar állampolgárt, hogy október 2-án vegyen részt „a kényszerbetelepítés elleni népszavazáson".

 

A fórumon - a vajdasági, kárpátaljai, felvidéki, muravidéki, horvátországi magyar pártvezetők mellett - Erdélyből a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, valamint Tánczos Barna, az RMDSZ felsőházi képviselőcsoportjának elnöke vett részt. Az utóbbi frakcióvezetői minőségében látta el kézjegyével a határon túli vezetőknek tulajdonított nyilatkozatot. A legnagyobb határon túli magyar szervezet elnöke, Kelemen Hunor - egyébként szintén hagyományosan - nem vett részt a nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetésen.

Tánczos Barna tagja ugyan a Szövetségi Elnökségnek, azonban az RMDSZ-t csak a szövetségi elnök képviselheti az alapszabály szerint. A 62. cikkely 1. bekezdésének b) pontja értelmében a szövetségi elnök hatásköre, hogy „megbízza a Szövetség tisztségviselőit, hogy politikai kérdésekben képviseljék a Szövetséget". Lapunk információi szerint Tánczos Barna szenátusi frakcióvezetői minőségében, nem pedig a szövetségi elnök megbízottjaként látta el kézjegyével az ominózus nyilatkozatot. Ennek azért van jelentősége, mert az elmúlt napokban buzgón „lobogtatott" dokumentumot az állami média és a Fidesz politikusai is következetesen a határon túli szervezetek vezetőinek nyilatkozataként tálalták. A dokumentumot hiába kerestük egyébként az RMDSZ honlapján, és a szövetséghez közel álló Maszol.ro portál is mindössze egy félmondatban számolt be róla.

Tegnap reggeltől lapzártáig sem a szövetségi elnököt, sem a frakcióvezetőt nem tudtuk elérni. Az RMDSZ hivatalos álláspontja azért is érdekes lenne ismerni, mert noha a szövetség vezetői korábban is állást foglaltak a kötelező kvóták ellen, egyelőre nem világos, hogy az erdélyi magyar érdekvédelmi szervezet részt vesz-e a népszavazási kampány címén zajló intézményesített pánikkeltésben.

Munkavacsora vagy -reggeli?

„Többek között az erdélyi magyarság helyzetét, a magyar nemzet- és külpolitika legfőbb problémáit tekintette át Orbán Viktor miniszterelnök és Tőkés László egy tusnádfürdői munkareggeli keretében." Az információt maga a fideszes európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke tartotta fontosnak megosztani a közvéleménnyel, miután a Maszol.ro portál megírta, hogy „az erdélyi politikusok közül csak Kelemen Hunort hívták meg Orbán Viktor vacsorájára", Tőkés László „ezúttal is lemaradt a meghívottak listájáról". Arról a találkozóról van szó, amelyen a miniszterelnök - a szokásos tusnádfürdői előadását megelőző estén – áttekintette a Kárpát-medencei magyarság problémáit a felvidéki, délvidéki, kárpátaljai és erdélyi magyar politikai szervezetek vezetőivel. Tőkés közleményben sietett leszögezni, hogy Orbán Viktor vele is áttekintette a magyarság és a világ legégetőbb kérdéseit, ugyancsak asztal mellett, ugyan nem vacsorán, hanem reggelin, de közvetlenül „a XXVII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Itthon Európában! című július 23-i délelőtti fórumát megelőzően".

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.