– A közös élmény, a közös menetelés és a családi történetek feltárása segít a trauma feldolgozásában. A trauma ugyanis nemcsak az áldozatok, hanem a tettesek gyerekeiben, unokáiban is tovább él és rombol – fejtegette Bittner, aki az 1980-as évek elején a híres egyetemi városban, Tübingenben – feleségével, Charlotte-tal közösen – alapította meg evangélikus szabad egyházát.
Hét évvel ezelőtt a Bittnerék által szervezett 120 fős csoport a baden-württembergi Tübingenből gyalogolt el az egykori dachaui koncentrációs tábor helyén létrehozott emlékközpontba. A bajoroszági célpontig pontosan azt az útvonalat követték, amelyet a náci korszakban a Stuttgarttól délre fekvő település környékén létrehozott gyűjtőtáborok lakóinak, döntő többségükben zsidóknak kellett gyalog megtenniük. S amit az akkoriban az útvonal mellett lakó németek maguk is láthattak.
Magyarországon jövő kedden Sopronból indulnak, Abdán, Győrön, Komáromon keresztül érnek majd Budapestre. Németországból mintegy kétszázötvenen jönnek, az itt csatlakozókkal akár ezren is lehetnek majd, akik emlékeznek a magyarországi holokauszt során elpusztított 600 ezer zsidó honfitársunkra. Bittner nem tagadja, a menettel Izrael mellett és az antiszemitizmussal szemben is ki akar állni. Szerinte az Európában újra felerősödött zsidóellenesség gyökereit a családokon belül változatlanul kibeszéletlen, az elhallgatás leplével elfedett múltban kell keresni.
A Ruhr-vidékről származó ötvenhat éves lelkipásztor azt mondja: a fogorvosi pályát befutott, s közben szabadkőművessé lett apjának csak azt követően kezdett el 1945 előttről kérdéseket feltenni, hogy teológushallgatóként rádöbbent Tübingen náci múltjára. Így arra is, hogy milyen hatékonyan és gyorsan számolták fel az ott jó négy évszázada élő zsidó közösséget.
A Tübingeni Egyetem – amely már 1933-ban „büszkén” hirdette zsidómentességét – a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) és a hitleri rezsim egyik intellektuális fellegvára volt. Közel kétszáz funkcionárius szerzett ott diplomát, s ezek az emberek aztán vezető szerepet töltöttek be a holokausztot levezénylő náci halálgépezet működtetésében.
Bár a volt Nyugat-Németországban az 1960-as évektől a nyilvánosság előtt elkezdtek beszélni a náci korszakról, sőt egyre több közszereplő náci múltja lepleződött le, a családokban a téma tabu maradt. – Sokáig senki sem kérdezte meg, hogy az apák és nagyapák mit tettek, mit láttak a Harmadik Birodalom által megszállt területeken. S amikor nagy nehezen előjöttek ezek a mélyen elfojtott dolgok, a hatmillió elpusztított zsidóról, a több mint húszmillió háborús áldozatról nem esett szó – hangoztatta Bittner, aki 2007 óta közel százhúsz városban, a többi között Észak- és Dél-Amerikában is megfordult a Menetelés az életért programmal.
Az egyik legmaradandóbb pillanatnak a lelkész azt tartja, amikor az első menet során az egykori SS-tisztek leszármazottai megbocsátást kértek az áldozatok gyerekeitől és leszármazottaitól. Utóbbiak úgy reagáltak, hogy az elkövetett bűnök az apák és a nagyapák felelőssége. – Igen, de ők sosem kértek bocsánatot – hangzott a megdöbbentő válasz.
Bittner spirituális ébredése egyébként Magyarországhoz kötődik. Tizenkilenc éves fejjel, 1977-ben jött először ide, egy kerekegyházi misszionárius házaspárhoz, László bácsihoz és Mária nénihez. Vendéglátóik azt kérték, hogy a nyugatnémet fiatalok minél több Bibliát hozzanak, Jobsték tele is pakolták autójuk csomagtartóját.
– Ha az Úr velünk van, akkor majd megsegít – gondolták, s végül a „vaknak” bizonyult magyar határőröknek köszönhetően bejutottak úgy a kádári Magyarországra, hogy a szállítmány észrevétlen maradt.
