galéria megtekintése

Lemond a spanyol király

NOL

Egy korszak zárul le Spanyolországban I. János Károly király lemondásával. A király visszavonulását Mariano Rajoy miniszterelnök jelentette be egy sebtében összehívott sajtótájékoztatón.

A spanyol királyi rezidencia által kiadott kép a lemondás után. Spanish Royal / Reuters

Egy korszak zárul le Spanyolországban I. János Károly király lemondásával. A király visszavonulását Mariano Rajoy miniszterelnök jelentette be egy sebtében összehívott sajtótájékoztatón.

A bejelentés annyira váratlanul ért mindenkit, hogy a spanyol sajtó kormányválságról vizionált, eszükbe sem jutott, hogy az ország egyik legfőbb intézményének számító monarchia lesz a téma. A részletekről délben tartandó televíziós beszédében ad majd magyarázatot a 76 éves uralkodó, aki várhatóan meggyengült egészségi állapotával magyarázza majd a döntését. 

 

János Károly és a trón örököse
János Károly és a trón örököse
Susana Vera / Reuters

Pedig már egy ideje ott volt a levegőben a sürgetés, hogy vegyen példát 
Beatrix holland királynőről, aki tavaly mondott le a fia, Vilmos Sándor javára. A spanyol királyi ház akkor cáfolta, hogy ilyen az Ibériai-félszigeten előfordulhatna. A király lemondása mögött minden bizonnyal a monarchia intézményének súlyos népszerűségvesztése áll: a királyi család az utóbbi években botrányokba keveredett, és a spanyol sajtó is élesebben kommentálta a korábban „érinthetetlennek" számító famíliát.

A király érdemeit a spanyol átmenetben senki sem vonja kétségbe, különösen azt, hogy az 1981-es katonai puccs idején kiállt a demokratikus kormány mellett, és mindent elkövetett annak érdekében, hogy a francoista Spanyolország ismét Európa demokratikus állama legyen.

Ám úgy tűnik, az utóbbi időben elvesztette a kapcsolatot a realitással. Amikor a spanyol gazdaság a legsúlyosabb válságát élte, kiderült, hogy a király Botswanában elefántokra vadászott. Mindez persze csak azután vált nyilvánossá, hogy az uralkodó elesett és csípőtörést szenvedett, majd katonai géppel kellett hazahozni Afrikából.

A botrányt tetézte, hogy a botswanai kalandban nem egyedül, hanem egy nála 30 évvel fiatalabb német hölggyel vett részt – bár kicsapongásai korábban is ismertek voltak, ez sok volt a spanyol közvéleménynek. Uralkodói körökben azonban példátlan, hogy ezután úgy kísérelte meg helyreállítani hírnevét, hogy televíziós beszédben bocsánatot kért a spanyoloktól a botlásáért.

Mindez azonban csak rövid ideig segített. A királyi család nyilvánosságra hozta gazdálkodását, megpróbálták áttekinthetővé tenni a palota pénzügyeit, de valószínűleg ez is későn jött. Igazi mélyütést jelentett, amikor a király kisebbik lányának férje, az egykori ünnepelt kézilabdasztár és példás fő, Iñaki Urdangarin sikkasztás vádjával került a bíróság elé. A per egyelőre folyik, nemrég a királylányt is vallatóra fogta az ügyész. 

Krisztina hercegnő útban a kihallgatásra. Ez volt az első eset, hogy az uralkodóház valamelyik tagjának egy bűnügyi vizsgálat keretében meg kellett jelennie a törvény előtt.
Paul Hanna / Reuters

A királyi család így szép lassan négy fősre szűkült: a király két lánya – a nagyobbik elvált, a kisebbik férje ügyei miatt – kiszorultak a családi és protokoll rendezvényekről, azokon csak János Károly, felesége, a görög származású Zsófia királyné, illetve az eddig makulátlan trónörökös, Fülöp és felesége, az újságírónőből lett hercegnő, Letizia vett részt. Állítólag ő volt az, aki szabályosan megtiltotta a férjének, hogy szolidáris legyen húgaival, nehogy ezzel rontsa uralkodói esélyeit.

Most itt a nagy pillanat: tíz évvel a spanyol álomesküvő után hamarosan királlyá koronázhatják a 46 éves Fülöpöt, aki előtt nem kisebb feladat áll, mint hogy meggyőzze a spanyolokat arról: a 21. században is szükség van a monarchiára, a tekintélyes összegbe kerülő intézmény hasznos lehet az ország és állampolgárai számára.  

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.