'Lelki támaszban' bízhatnak a német elváltak

Óvatosan nyit az elváltak irányába a német katolikus egyház: a második legnagyobb német egyházkerület, a freiburgi bejelentette, hogy mostantól a második házasságukban élőket sem fosztják meg az áldozás lehetőségétől.

Sőt, az ilyen párok gyermekeit is meg lehet a jövőben keresztelni, bérmálkozhatnak, és részesülhetnek az utolsó kenetben is. Az egyházi állásokból is automatikusan kizárták őket. Korábban a válást olyan főbenjáró bűnnek tekintették, hogy az újraházasodottak számára nem volt visszaút az egyházba.

A Spiegel emlékeztet rá, hogy Ferenc pápa is reformokra ösztönözte az egyházat és több irgalmasságot kért. Arra is felhívta a figyelmet, hogy egyéni alapon ítéljék meg a hívőket. "Új egyensúlyt kell találnunk, különben az egyház morális épülete kártyavárként omlik össze "- idézte a Süddeutsche Zeitung a katolikus egyházfőt.

Az összes házasságkötés 46 százaléka végződik válással Németországban a statisztikai hivatal adatai szerint. Egyszerűen kár lenne a társadalom e nagy részéről lemondani - ismerte el a freiburgi lelkipásztori hivatal vezetője. Andreas Möhrle úgy fogalmazott, hogy ha valakinek kudarcot vall a házassága, az egyház nem fordulhat el tőle.

Ezért az elváltak a jövőben lelki támaszt és megbékélést nyújtó beszélgetéseket szerveznek, amelyen a hitüket is megerősíthetik. Ez lenne a feltétele annak, hogy ismét részei legyenek az egyházközösségnek, áldozhassanak. "Ők is az egyházhoz tartoznak "-  szögezte le egyértelműen Robert Zollitsch freiburgi érsek. Csak meg kell találni a módját annak, hogy  úgy vezessék vissza őket az egyházhoz, hogy a parancsolatokat sem szegik meg. Ettől persze a házasság továbbra is szentség, és annak felbontása bűnnek számít, de az egyházi gyakorlatnak valahogy alkalmazkodnia kell a változó világhoz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.