galéria megtekintése

Patthelyzet Szlovákiában: lehetetlen küldetés előtt állnak Ficóék

Olyan patthelyzet alakult ki a szlovák politikában a szombati parlamenti választások nyomán, amelyet szinte képtelenség feloldani, állítják egybehangzóan neves szlovák politológusok. Először Robert Fico próbálkozhat kormányalakítással. Ha kudarcot vall, a liberálisok jönnek.

Nyolc párt is bejutott az ötmilliós Szlovákia parlamentjébe szombaton, köztük a liberálisok, a vidékre támaszkodók és az újnácik is. A patthelyzet pedig azért állt elő, mert Robert Fico és pártja, a Smer-SD ugyan győzött, de nincs meg a kormányalakításhoz szükséges többsége. A kisebbségi kormány nem lenne stabil, ám szakértők szerint képtelenség úgy sakkozni a szlovák politikai palettán, hogy Ficónak sikerüljön elegendő pártot először kibékítenie egymással, majd magához édesgetnie.

Andrej Kiska szlovák államfő viszont hétfői nyilatkozata alapján nem látja kilátástalannak a helyzetet, és Ficót kéri fel, hogy próbáljon kormányt alakítani. Kiska szerint van olyan újonnan a parlamentbe jutott párt, amellyel „nem szabad" szövetségre lépni, és olyan is, amellyel „nehéz lesz, de nem lehetetlen."

Ám ha Ficónak nem sikerül megoldania a feladványt, akkor a második helyen befutó liberálisok vezére, Richard Sulík próbálhat összehozni egy koalíciót. Nem biztos, hogy neki könnyebb dolga lenne, hiszen a 150 fős törvényhozásban Fico és Sulík is csak akkor tudja megszerezni a stabil kormányzáshoz szükséges többséget, ha összebékíti a Híd-Mostot a Szlovák Nemzeti Párttal – ami szinte elképzelhetetlen. Vagy megpróbálják szalonképessé tenni az idegengyűlölettel szavazatokat szerző a Mi Szlovákiánk Néppártot, de ezt Su­lík máris kizárta. Fico még nem nyilatkozott arról, szövetkezne-e Marian Kotlebával és pártjával. Emlékezetes, hogy 2006-ban már felfüggesztették a Smert az Európai Szocialisták (PES) családjából, mert szélsőségesekkel lépett koalícióra.

 
Erős mondatok

- „A Smer egy baloldali párt. Ez az ideológia természetesen megengedett, de – azt hiszem – teljesen elhibázott.” Richard Sulík (elnök, Szabadság és Szolidaritás – Sas, 12,1%)

- „Azon múlik minden, hogy Bugár a kisebbik rosszat választja-e, tehát az SNS-t, amely négy évig karanténban volt, vagy a megarosszat: a Smert.” Igor Matovic (Egyszerű Emberek – OlaNO, 11,47%)

- „Még az elején elmondtam, a választások előtt, hogy a kormányba nem megyek.” Boris Kollár (Család vagyunk – Sme rodina, 6,6%)

- „Ez egy új korszak kezdete Szlovákia számára.” Marian Kotleba (Mi Szlovákiánk Néppárt – LS NS, 8%)

- „Nem azon gondolkodunk, hogy mi a rosszabb nekünk, hanem hogy mi a rosszabb Szlovákia számára.” Bugár Béla (Híd-Most, 6,5%)

De miért bukott ekkorát Fico, és honnan jött a többi hét párt? „Fico irányt és arányt tévesztett, amikor túlharsogta a migránshelyzetet és a Szlovákiára leselkedő veszélyt" – válaszolta lapunk kérdésére Martin Slosiarik, a Focus közvélemény-kutató ügynökség igazgatója, aki szerint a szlovák választók tiltakozásuknak adtak hangot szombati voksaikkal. „Ráadásul Fico többször adócsalónak nevezte egyik politikai ellenfelét, Igor Matovicot, az Egyszerű Emberek és Függetlenek (OlaNO – Nova) elnökét egy nyolc esztendővel ezelőtti gyanús eset miatt. A választók jogosan tették fel a kérdést, hogy honnan tudott erről a kormányfő, és miért nem nyomozott a rendőrség?" – kérdezte az elemző. Az ­OlaNO – Nova népszerűsége tavaly még öt százalék körül volt, szombaton viszont a szavazatok 11 százalékát és a harmadik helyet szerezték meg.

falseReuters

A második helyen befutó, Sulík vezette liberálisok (SaS) főleg Pozsonyban és néhány más városban taroltak. A pártelnök szerint azért, mert értékrendjüket sosem adták fel, s leszögezték: nem közösködnek Ficóval. A vidéki szavazók a mindössze fél éve alakult Család Vagyunk (Sme rodina) mozgalmat juttatták be a hatodik helyen, 6,6 százalékkal. A siker főleg annak köszönhető, hogy Boris Kollár elnök megígérte: kiseprűzik a közéletből a korrupt személyeket.

Az idegengyűlölő Kotleba pártja, a Mi Szlovákiánk Néppárt (LS NS) nyolc százalékkal, az ötödik helyen jutott a parlamentbe. Kotleba „szirénhangja" immár nemcsak Szlovákia legszegényebb vidékein, hanem az egész országban rezonál. Főleg a fiatal munkanélküliek és a súlyos szociális gondokkal szembesülő középnemzedék tagjai hallgatnak rá. A jobbközép térfél is elaprózódott. Itt a pártvezetők eddig egymással viszálykodtak és összefogás helyett a leendő kormánykoalíció reményében külön-külön kacsintottak össze a kormányfő-pártelnökkel. Erre főleg a szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) fizetett rá, amely a rendszerváltás óta először nem jutott be a törvényhozásba.

Magyar szavazatok az újnáciknak

A Focus közvélemény-kutató intézet felmérései szerint a szlovákiai magyarság legalább tíz százaléka Robert Fico pártjára voksolt. Mintegy 1500 felvidéki magyar pedig Marián Kotleba a Mi Szlovákiánk Néppártjára (LS NS) adta a szavazatát. Martin Slosiarik, az intézet igazgatója szerint ennek a migránsellenesség lehet az oka. Bősön például Kotleba hívei, valamint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom felvidéki aktivistái szeptemberben együtt tüntettek a migránsok és a helyi befogadótábor ellen. (Sz. J. P.)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.