Tizenhárom év után ugyanis Afganisztán magára marad a lázadókkal szembeni harcban. Ennek jelentőségét az emberek is érezték: minden eddiginél többen – a legfrissebb adatok szerint a tizenkétmillió szavazásra jogosult közül több mint hétmillióan – járultak az urnákhoz.
A BBC-nek nyilatkozó Sima Samar emberi jogi aktivista szerint az emberek igen lelkesek voltak, mert úgy érezték, a szavazatuknak komoly súlya van: az alkotmány szerint ugyanis a jelenlegi elnök, Hamid Karzai nem indulhat harmadszor az elnöki székért, így az általuk választott személy kormányozhatja majd az országot a stabilitás felé.
Az első eredményekre akár hetekig is várni kell, és ha a nyolc jelölt közül egyik sem kapja meg a voksok 50 százalékát, akkor május végén második fordulóra kerül sor. Ennek ellenére három személyt tartanak igazán esélyesnek. A szemész végzettségű Abdullah Abdullah sokat tapasztalt politikus, a külügyminiszteri posztot is betöltötte, 2009-ben pedig másodikként végzett Karzai mögött. A másik befutó, az egykori pénzügyminiszter Asraf Ghani igen népszerű, korábban a Világbanknak is dolgozott.
„A felesége azonban nem muzulmán, és az élete jó részét külföldön töltötte, ezért sokan, akikkel beszéltem, megkérdőjelezik az elhivatottságát az iszlám hit és értékek iránt” – mondja egy humanitárius szervezet neve elhallgatását kérő munkatársa.
Az abszolút befutónak Zalmai Raszul tűnik, állítólag Karzai is őt favorizálja. A királyi család leszármazottja szintén betöltötte a külügyminiszteri posztot korábban, és az afgán politikában igencsak merész húzásként második alelnökjelöltjének egy női politikust választott, Habiba Sarobit.
A befutók tehát mind tapasztalt politikusok, és hasonló programmal kampányoltak: a korrupció visszaszorításával, új munkahelyek teremtésével, az amerikaiakkal kötendő kétoldalú biztonsági megállapodás aláírásával – amely azt jelentené, hogy egy pár ezer fős nemzetközi csapat a teljes kivonulás után is az országban maradna, hogy segítse az afgán erőket –, valamint a tálibokkal folytatott béketárgyalások folytatásával.
Ez utóbbi az egyik legfontosabb megoldásra váró probléma, hiszen a választók többsége elsősorban békét akar. Wagner Péter, a Külügyi Intézet tudományos munkatársa szerint akármelyik jelöltet nézzük is, szinte lehetetlen feladat előtt áll majd, hiszen a szemben álló felek olyan elvárásokat támasztanak egymással szemben, amelyeket egyikük sem hajlandó teljesíteni.
„Ahhoz, hogy egy polgárháború befejeződjön, katonailag le kell győzni a másikat. Ez itt nem fog bekövetkezni, mert a táliboknak van egy pakisztáni hátországuk, és a kormány kiszorítani sem tudja a szervezetet Afganisztánból. A másik megoldás, hogy megegyezzenek. Ehhez azonban közös nevezőt kellene találni, de az ellentét túl nagy a kormány és a tálibok között. Ráadásul a lázadók a nyugati jelenlét semmilyen formáját nem nézik jó szemmel, márpedig egy biztos: akárki lesz is az elnök, külföldi támogatás nélkül könnyen kicsúszhat a kezéből a gyeplő.
A távozó elnök, Hamid Karzai jövőbeli elképzeléseiről egyelőre nem sokat tudni. Megfigyelők azt is kisebbfajta csodának tartják, hogy halálos merénylet nélkül megúszta a két elnöki ciklusát. Köztudott az is, hogy a nyugati politikusokkal a 2009-es, nyilvánvaló választási csalásokkal kísért elnökválasztás óta nincs már jóban.
Kabulban azt suttogják, hogy most Putyin módra a nemzet atyjaként szeretne hatalomközelben maradni. Talán ennek a jele, hogy az elnöki évek után az afgán főváros központjában, az egykor a titkosszolgálatok által használt komplexumban fog lakni, amelyet máig négy és fél méteres falak, szögesdrót és Kalasnyikovok védenek.
