Lehallgatták a szlovák kormányfőt is?

Állítólag arra voltak kíváncsiak, hogy miként kíván lépni, s kikkel tárgyal az egyik kormánypárt korrupciógyanús ügyében.

A Novy Cas pozsonyi napilap szerdai számában közölte: a szerkesztőség dokumentumokhoz jutott, amely szerint a szlovák katonai hírszerzés és az elhárítás tavaly Dáma fedőnéven Iveta Radicová kormányfőt is lehallgatta. Állítólag arra voltak kíváncsiak, hogy miként kíván lépni, s kikkel tárgyal az egyik kormánypárt korrupciógyanús ügyében. A miniszterelnök asszony szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette: – Ha megfelel a valóságnak, amit a napilap állít, akkor súlyos törvénysértés történt, aminek már a lehetősége is sokkoló számomra. Ma minden szükséges intézkedést megtettem annak érdekében, hogy mielőbb kiderüljön a teljes igazság, és ha indokolt, akkor törvényesen felelősségre vonhassák a tetteseket – tájékoztatott a kormányfő.

A Novy Cas cikkéből kiderült, hogy a pozsonyi Pravda belpolitikai rovatának vezetőjét már a Fico-kabinet idején lehallgatták, mert állítólag felmerült a gyanú, hogy külföldi hírszerzőkkel tart kapcsolatot. Jaroslav Baska volt védelmi miniszter az operatív eszközök alkalmazását elismerte, de mást nem akart közölni. Dobroslav Trnka, Szlovákia volt legfőbb ügyészének vezetésével ugyancsak szerdán külön munkacsoportot állítottak fel az újságírók és más közéleti személyek lehallgatásának kivizsgálására.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.