galéria megtekintése

Legendává lett a pilótapár

Az írás a Népszabadság
2015. 01. 06. számában
jelent meg.


Pócs Balázs
Népszabadság

Az euró bevezetésével eltűnik a két pilótát ábrázoló litván bankjegy, amely Európa-szerte a melegszervezetek egyik jelképévé vált. A lapunknak nyilatkozó litván melegjogi aktivista elmeséli, miként segíti ügyüket e két nemzeti hős.

Két jóképű, egyenruhás fiatalember egy bankjegyen (a világ egyetlen papírpénzén, amelyen két férfi látható együtt): a tízlitaszos bankó nem véletlenül keltette fel a melegszervezetek figyelmét Litvániában, sőt egész Európában. – A kollégáimmal együtt azt tapasztaltuk, hogy melegjogi aktivisták más országokban is érdeklődnek a tízlitaszos iránt. Olyan városi legenda is kering, hogy a bankjegyet az értékénél jóval magasabb áron el lehet adni külföldi melegbárokban – mondta lapunknak Vladimir Simonko (képünkön), a Litván Meleg Liga elnöke.

Vladimir Simonko
Vladimir Simonko
Augustas Didzgalvis

A sors fintora, hogy éppen egy konzervatív, katolikus országban került a papírpénzre a két ifjú pilóta. Egy évvel azután, hogy Litvánia 1990-ben – a volt szovjet tagköztársaságok közül elsőként – kikiáltotta a függetlenségét, egy vilniusi grafikus megtervezte a bankjegyet, amelynek az egyik oldala Steponas Dariusnak és Stasys Girenasnak állít emléket, a másik pedig Bellanca CH–300 Pacemaker típusú gépüknek. Ezzel kísérelték meg 1933-ban leszállás nélkül átrepülni az Atlanti-óceánt, New Yorkból az akkori litván fővárosba, Kaunasba igyekezve.

 

Harminchét órányi repülés után, a mai Lengyelország (az egykori náci Németország) fölött zuhantak le.

– Nincs semmilyen információ arról, hogy a két pilóta között több lett volna szakmai kapcsolatnál.

A bankjegy mégis nagyon erős eszköz arra, hogy a helyi melegközösség is helyet követeljen magának Litvánia történelmében

– válaszolta a Népszabadság kérdésére Vladimir Simonko. Egyesek úgy vélik, megsérti a két nemzeti hős emlékét, hogy a szexuális irányultságukat találgatják. Ám a Litván Meleg Liga elnöke szerint ez a hozzáállás pontosan azt mutatja, hogy

a közvélemény még mindig szégyenletesnek tartja a homoszexualitást.

– Nagyon örülök, ha a pilóták esete akár kicsit is hozzájárul a társadalmi felfogás megváltozásához –tette hozzá.

Változásra tényleg szükség lenne: mint Simonko emlékeztetett, több kutatás és felmérés is arra utal, hogy a huszonnyolc EU-tagállam közül Litvániában a legkritikusabb a melegjogok helyzete. Ez az egyetlen uniós ország, ahol a „homoszexuális propagandát” büntető törvény van érvényben. Egy 2012-es EU-felmérés szerint a litvániai melegek kétharmadát zaklatták vagy diszkriminálták a szexuális irányultságuk miatt az elmúlt egy évben.

A litván bankjegy elülső...

Filmbe illő, egyszerre hősies és tragikus vállalkozás tette híressé Steponas Dariust és Stasys Girenast. Mindketten Litvániában születtek, majd – miután a családjuk kivándorolt az Egyesült Államokba – Chicagóban nőttek fel. További közös pont, hogy az első világháborúban az amerikai hadseregben szolgáltak, és ezért kitüntetést is kaptak. Nagy hatással volt rájuk Charles Lindbergh amerikai pilóta, aki 1927-ben a világon elsőként repülte át az Atlanti-óceánt, New York és Párizs között. Darius és Girenas 1932-ben fogott össze: megvették és a hosszú úthoz átalakították a Bellanca CH–300 típusú repülőt, amelyet Lituanicának (latinul Litvánia) kereszteltek el.

...és hátsó oldala
...és hátsó oldala

Kis híján sikerrel jártak. A gép 6411 kilométer után zuhant le, az utazásból már csak 650 kilométer volt hátra. Valószínűleg a viharos időjárás és a sűrű köd lett a vesztük, bár olyan összeesküvés-elmélet is elterjedt, hogy a német légtérben a náci hadsereg lőtte le a Lituanicát. A nemzeti legenda most eltűnik a mindennapokból – a január elsejével bevezetett euróbankjegyek felváltják a litván papírpénzeket. Igaz, néhány tízlitaszost Vladimir Simonko is eltett magának emlékbe.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.