Elérkezett a nap, amelyre Bob Marley várt

Hamarosan legálisan is lehet füvet szívni Jamaicában, ahol egyébként tilos a marihuána birtoklása és termesztése.

Hosszú idő után végre elérkezett a nap, amelyre a marihuánakedvelő jamaicaiak vártak. A kormány csütörtökön jóváhagyta azt a törvénytervezetet, amely engedélyezné a csekély mértékű marihuána birtoklását és fogyasztását, valamint az orvosi célú termesztését és árusítását. A szenátus a héten szavaz a törvényről, amely továbbra is tiltaná a közterületen való füvezést – írja a BBC.

Tüntetés a jamaicai fővárosban, Kingstonban a marihuána legalizálása mellett
Rögtönzött tüntetés a jamaicai fővárosban, Kingstonban a marihuána legalizálása mellett
Gilbert Bellamy / Reuters

A közhiedelemmel ellentétben a karibi országban 1913 óta tilos a marihuána birtoklása, ám csak ritkán indítanak eljárást azok ellen, akiknél kis mennyiségű füvet találnak. Bob Marleyt is – akinek az egyik lánya, Cedella Marley Natural néven kannabiszos kozmetikai termékeket készül piacra dobni az USA-ban – gyakran lehetett jointtal a kezében látni. A rasztafárikról köztudott, hogy rendszeresen fogyasztják a növényt vallási és gyógyászati célra, de élvezeti cikként is sokan élnek vele.

„Olykor elszívom, máskor forralás után gyógyfőzetként fogyasztom. Gyakran azonban csak gyönyörködöm a növényben" – nyilatkozta a BBC-nek egy helyi termesztő, aki üdvözölte a legalizációs terveket. „Nem is értem, miért nem legalizálták eddig, hiszen mi termeljük a legjobb gandzsát a világon" – tette hozzá a rasztahajú, hatvanas évei végén járó férfi, akinek a földjét többször is felszámolták a hatóságok.

Marley-portré egy kaliforniai marihuána-termesztő központ kínálatával Los Angelesben
Marley-portré egy kaliforniai marihuána-termesztő központ kínálatával Los Angelesben
David McNew / Reuters

A Jamaicában gandzsának nevezett marihuána a 19. században terjedt el, miután indiai munkások bevitték a szigetországba. Egy évszázaddal később került tiltólistára, és egészen mostanáig ott is maradt. 

Az amerikai külügyminisztérium 2014-es jelentése szerint az Egyesült Államokba érkező marihuána döntő többsége Jamaicából érkezik. Az Egyesült Államoknak jelenleg két szövetségi államában, Coloradóban és Washingtonban legális marihuánát fogyasztani orvosi és rekreációs célzattal – Oregonban pedig egyelőre csak orvosival –, és több olyan állam is van, ahol a fogyasztást már dekriminalizálták. 2015. február 24-től a fű Alaszkában is mindenre kiterjedően legális lesz.

Az Újvilágban élénk vita folyik arról, hogy a tiltás eredményesnek bizonyult-e a drogkereskedelem megfékezésében, és egyre több ország hajlik a legalizálás felé. Uruguayban 2013 decemberében teljes mértékben legalizálták a marihuánát, a termesztés és terjesztés pedig állami kézbe került, de az erről szóló törvény gyakorlatba ültetése azóta is késik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.