Lefejezték brit foglyukat az Iszlám Állam terroristái

Az Iszlám Állam terrorszervezet bejelentette, hogy lefejezte egy brit foglyát megtorlásként azért, mert Nagy-Britannia csatlakozott a szélsőséges iszlamista erő elleni harchoz - közölte vasárnap a szélsőségesek internetes közleményeit ellenőrző amerikai SITE-központ. A tettet elítélte a brit miniszterelnök és az amerikai elnök.

Az áldozat, a kétgyermekes, 44 éves, skóciai David Cawthorne Haines egy francia segélyszervezet munkatársaként dolgozott Szíriában, amikor tavaly márciusban elrabolták. Az Iszlám Állam ezúttal is közzétett egy videofelvételt a kivégzésről. Ha ez valódinak bizonyul, akkor Haines a harmadik nyugati túsz, akit a terroristák egy hónapon belül kamerák előtt gyilkoltak meg.

Az Üzenet Amerika szövetségeseinek címet viselő felvétel elején David Cameron brit miniszterelnök látható, amint arról beszél, hogy együttműködik az iraki kormánnyal és a vele szövetséges kurd erőkkel az Iszlám Állam elleni küzdelemben. A terroristák szerint túszuknak "kell megfizetnie az árát" Cameron ígéreteiért, hogy felfegyverzi a pesmergákat (kurd önvédelmi erők) az Iszlám Állam ellen.

A felvétel végén egy másik túszt mutatnak, és a hóhér közli, hogy ő lesz a következő, ha Cameron tovább támogatja az Iszlám Állam ellenségeit. A terrorszervezet hasonlóképpen lefejezett két korábbi áldozata, James Foley és Steven Sotloff amerikai újságírók voltak. A hóhér azonos lehet kettejük kivégzőjével. Ők is hasonló szöveget voltak kénytelenek elmondani a haláluk előtt.

Cameron egy közleményben "színtiszta gonoszságnak" minősítette Haines "gyalázatos és vérlázító" meggyilkolását, részvétét nyilvánította a hozzátartozóknak, és kemény ígéretet tett arra, hogy a bűnösöket felkutatják és bíróság elé állítják, bármeddig is tartson. A brit külügyminisztérium közölte, nagy erőkkel igyekszik megállapítani a felvétel tartalmának hitelességét.

Barack Obama amerikai elnök "barbár gyilkosságnak" nevezte a tettet szombat éjjel kiadott közleményében, és az amerikaiak nevében kifejezte együttérzését Haines családjával és a brit néppel.

"Az Egyesült Királysággal és a nemzetek széles koalíciójával azon leszünk, hogy az igazságszolgáltatás elé állítsuk ennek a felháborító tettnek az elkövetőit, és hogy csökkentsük, majd felszámoljuk azt a fenyegetést, amelyet (az Iszlám Állam) jelent országainknak, a térségnek és a világnak" - szögezte le Obama.

Pártatlan jótevő a Balkánon

Haines a közép-angliai Humberside-ban született, de Skóciában nőtt fel. Mielőtt elutazott volna a Közel-Keletre, Horvátországban, Zágráb mellett élt a második feleségével, Draganával és a négyéves kislányukkal. A pár akkor talált egymásra, amikor Haines a balkáni háborúk utáni újjáépítésben vett részt. A nő a tolmácsa volt. 2010-ben házasodtak össze. Haines skót szoknyában mondta ki a boldogító igent.

Haines többször, több segélyszervezet képviselőjeként is járt a alkánon, először 1999 és 2004 között a német Arbeiter-Samariter-Bunddal. A horvátországi Petrinjában 800 ház újjáépítését szervezte meg. Egykori szállásadónője, Nena Skoric szerint a helyiek Hainest csak az őrült skót néven ismerték. A férfit nem érdekelte, hogy horvátokon, szerbeken vagy bosnyákokon kell-e segítenie, akkor sem, ha olyanokkal találkozott a három oldalon, akik egymás házát rombolták le. És ők mindannyian szerették - mesélte Skoric a Telegraphnak. A felesége még a halála előtt azt mondta, nem tudja megemészteni, ami történik. A kislányunk minden nap sírva kérdezi, hogy mi van. Fantasztikus ember és apa - mondta Dragana.

Hainesnek az első házasságából van egy 17 éves lánya is.

(Forrás: hirado.hu, telegraph.co.uk)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.