Ledőlt egy bálvány

Valóságos nemzeti hősként ünnepelték. Két éve az akkori kormány bukásához vezető tömegtüntetések kezdődtek, mert az államfő egy televíziós interjúban sértő szavakkal illette. Egy hétfői, négy halálos áldozattal járó baleset viszont alaposan megtépázta a romániai rohammentő-szolgálat (SMURD) alapítója, Raed Arafat hitelét.

A SMURD EC-135 típusú helikoptere a Fekete-tengeri üdülőváros, Mamaia mellett található Siutghiol tavon hajtott végre kényszerleszállást. A másodpilótát és az asszisztensnőt biztonsági övvel bekötve a kabinban találták meg, nekik esélyük sem volt a túlélésre, ellenben a pilótának és az orvosnak sikerült a felszínre jutnia. Kétségbeesett segélykiáltásukat még 10-15 percig hallották az alig 300 méternyire lévő házak lakói. Ők riasztották a hatóságokat is.

Raed Arafat 2012-ben államtitkárként. Szinte a semmiből vissza a semmibe?
Raed Arafat 2012-ben államtitkárként. Szinte a semmiből vissza a semmibe?
Bogdan Cristel / Reuters

Elsőként a „rendes" mentősök érkeztek meg, akik úszó alkalmatosság híján tehetetlenül álldogáltak a vízparton. Negyedóra után értek oda a katasztrófavédelmiek, de leeresztett gumicsónakjukkal vízre szállni ők sem tudtak. Amikor a helybéliektől kapott kompresszorral felfújták a csónakot, kiderült, hogy a bázison felejtették a motor kulcsát. Evezni kellett, miközben folyt az értékes idő.

Élve csupán az orvost vitte partra egy halászcsónak, de ő is több mint félórát töltött a mindössze kétfokos vízben, és pár órával később meghalt a kórházban. A hadsereg búvárjai kétórás késéssel érkeztek, és ami még súlyosabb, a tavon várakozó vízi mentők a tévéhírekből értesültek a katasztrófáról, túl későn.

– Üres kézzel jöttek. Nálunk voltak csáklyák, hálók, azokat használtuk. A búvároknak mobiltelefonokkal világítottunk, hogy megtalálják az oxigénpalackok csatlakozóit és be tudjanak öltözni – mesélte a mentésben részt vevő egyik halász.

Az eset kísértetiesen hasonlít a január végén, az Erdélyi Szigethegységben történt mentőrepülő-szerencsétlenséghez. Egy orvostanhallgató és a pilóta kihűlt, mire a mentőalakulatok megérkeztek. A négy túlélőt sem a hatóságok, hanem helybéliek találták meg.

Arafat gyakorlatilag a semmiből, sokszor ellenszélben dolgozva hozta létre a rohammentő-szolgálatot. Az iránta táplált bizalmat mutatja, hogy alapítványa nemrég adófelajánlásokból egymillió eurós repülőgépet vásárolhatott.

A rossz koordináció miatt fatálisnak bizonyult januári repülőszerencsétlenség után kézenfekvőnek tűnt, hogy a megoldás:  Arafat. Belügyi államtitkárként nagyobb hatalmat kapott, immár rá bízták a belügyminisztériumhoz tartozó alakulatok irányítását is. Csakhogy hiába, hiszen mint kiderült, a koordinációs problémák nem szűntek meg. A hétfői balesetet követő mentési akció kapcsán sokan úgy vélték, a „hős orvos" elérte teljesítőképessége határait.

Victor Ponta miniszterelnök elrendelte a katasztrófavédelem nemzetközi átvilágítását. A bizalom megingását jelzi, hogy többen sürgették a SMURD közbeszerzéseinek alapos átvizsgálását is. – Nagyon sokat költünk erre a szolgálatra, ami jó, de az embereket és a procedúrákat jobban fel és elő kell készíteni – húzta alá a kormányfő is, aki egyelőre a konstancai katasztrófavédelem parancsnokát és prefektust menesztette.

A nyilvánosságban felmerült, hogy talán nincs minden a legnagyobb rendben a SMURD körül. A mostani volt az ötödik lezuhant mentőhelikopter, de a balesetek okaira soha nem derült fény. A gépek műszaki állapotát mindannyiszor rendben valónak találták, a pilótákat pedig post mortem kitüntették.

Arafat közölte, hogy amennyiben az ügyben indult vizsgálat kideríti, hogy hibázott, szó nélkül távozik a rohammentő-szolgálat éléről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.