Lázadásba és káoszba fulladhat a menekültek visszatoloncolása

Erőszakra és káoszra számít a görög kormány a menekültek Törökországba történő visszatelepítése kapcsán. Pénteken több mint 800 menekült között tört ki lázadás Kiosz szigetén, s hasonlóra lehet számítani hétfőtől a többi szigeten is, miután április 4-től megkezdődik a menekültek kitoloncolása Görögországból.

– Erőszakra számítunk. A kétségbeesett emberek általában erőszakosak – mondta a görög kormány migrációs szóvivője, Jeórjiosz Kiritszisz az Observernek. Athénban tovább nőttek a félelmek és az aggodalmak, miután pénteken Kiosz szigetén 800 ember próbált meg kitörni az egyik táborból.

Az Európai Unió és Törökország által március közepén elfogadott megállapodás szerint minden Görögországba érkező menekültet visszafordítanak a görög–török határon. Ezenfelül április 4-én megkezdődik a menekültek kitoloncolása is. Ankara vállalta, hogy visszaveszi Athéntól a menekülteket, cserébe viszont néhány EU-s ország köteles szírek befogadására. Magyarország ebből teljesen kimarad.

Menekülteket szállít partra a Frontex hajója
Hannibal Hanschke / Reuters

Hétfő és szerda között mintegy 750 menekültet készülnek visszatoloncolni Leszbosz szigetéről Dikili török kikötővárosba. Alig 24 órával a paktum életbe lépése előtt azonban kiderült, hogy a Frontex, az EU határigazgatási ügynöksége nem biztosította a megfelelő erőforrásokat a visszatoloncolási folyamat felügyelésére.

A Frontex nyolc hajót vezényelt a görög szigetekhez, de az unió azt is megígérte, hogy 2300 embert küld, akik segítik a folyamatokat. Jelenleg viszont csak 200 ember érkezett Görögországba – ismerte el Kiritszisz. A szóvivő elmondta, nagyon várják a humanitárius segítségeket is, mivel az állami kasszában a menekültválságra elkülönített pénzek kezdenek elfogyni.

Pokolból a pokolba 

– Ha visszavisznek Törökországba, én a tengerbe vetem magam a családommal. Pokolból a pokolba megyünk – mondta a szíriai származású Musztafa az AFP-nek Kiosz szigetén, ahol szombatra sikerült normalizálni a helyzetet. Ehhez viszont az kellett, hogy a menekülttáborból kitörő menekülteket könnygázzal és kábító fegyverekkel szorítsák vissza.

Migránsok tiltakoznak a görög–macedón határon a visszatoloncolás ellen
Marko Djurica / Reuters

– Ez történik, ha 30 rendőr őriz 1600 menekültet – magyarázta egy izlandi önkéntes, aki ott volt Kiosz szigetén a zavargások kitörésekor. A menekültek azt skandálták: "szabadság, szabadság, nem Törökország".

Hivatalos adatok szerint mintegy 52 ezer menekült rekedt Görögországban, s 6129 érkezett az égei-tengeri szigetekre, akiket az EU-török megállapodás szerint azonnal visszafordítottak Törökországba.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.