Amerika a fizetős online sajtóban bízik

A Seattle Post-Intelligencer keddi megszűnésével az eddigi legjelentősebb amerikai napilap dobta be a törülközőt, és váltott kizárólag internetes megjelenésre. A nyomtatott média egyre elmélyülő válságát nem ellensúlyozzák az online bevételek.

Kedden jelent meg utoljára nyomtatásban a Seattle Post-Intelligencer, és ezzel az eddigi legjelentősebb amerikai napilap tért át kizárólag online megjelenésre. A Hearst médiacsoport által kiadott, 146 éves újság 118 ezres hétköznapi példányszáma elmaradt a konkurens Seattle Timesétól (199 ezer), amely így az északnyugati nagyváros egyetlen papíralapú napilapja maradt. A "P-I" szerkesztőségének létszámát 165 főről 20-ra csökkentették, és - ellensúlyozandó a tavalyi 14 millió dolláros veszteséget - abban reménykednek: a jövőt a havi 1,8 millió online egyedi látogató (UV) bővülése jelenti.

Február végén a kétszeres Pulitzer-díjas, denveri The Rocky Mountain News búcsúzott el több mint negyedmillió vásárlójától. Most szombaton a 31 ezres, arizonai Tucson Citizen áll majd be a sorba, és szűnik meg; ezt a Gannett holding, az USA legnagyobb napilapkiadója jelenteti meg.

Ennél is jelentősebb lesz, ha a Hearst - mint kilátásba helyezte - hetek múlva felszámolja a hétköznap 370 ezres példányszámú San Francisco Chronicle-t, ezzel ugyanis Észak-Kalifornia legnagyobb lapja szűnne meg, a dombos város pedig az első lesz a nagyobbak közül, amelynek egyáltalán nem lesz nyomtatott napilapja. A Chronicle hetente termel egymillió dolláros veszteséget.

A szomszédvárban sem jobb a helyzet: mint korábban megírtuk, az USA negyedik, illetve a nyugati part legnagyobb lapját, a csaknem 800 ezer példányban megjelenő Los Angeles Timest kiadó Tribune Co. csődvédelem alatt áll. Az ősszel jelentették be: áprilistól csak online, illetve heti egyszeri tömörítésben jelentkezik - első országos terjesztésű lapként - a Christian Science Monitor.

Az autófőváros, Detroit két lapja már csak hetente háromszor vállalja a kézbesítést. Fontos, kétmilliós példányszámú hírmagazin, a US News & World Report húzta össze a nadrágszíjat, és váltott a heti megjelenésről kéthetire, amelyet most már a havi követ majd. A napokban jelentették be: megszűnik önálló laptagként a The Washington Post gazdasági melléklete, követve ezzel a könyvrecenziókat.

A The New York Times vasárnapi kiadásával még mindig verekedni lehet, de hétköznap már laptagokat von össze, kiadója pedig korábban hajmeresztőnek számító pénzügyi műveletekkel - így a székházra kötött minapi eladás-, és visszalízing-szerződéssel - igyekszik maga előtt görgetni az Ochs-Sulzberger család kiadásában megjelenő világlap egymilliárdos adósságát...

A Time magazin összeállításából kiderül: a papíralapú lapok összpéldányszáma 1990 óta több mint 60 millióról mintegy 50 millióra csökkent a 300 milliós Amerikában. Az online újságok UV, azaz egyedi látogatóinak száma viszont 2004 óta ugrott 40 millióról a tavaly őszi csaknem 70 millióra. A probléma: ez a különbség a hirdetési bevételekben egyáltalán nem jelentkezik már. Miközben a nyomtatott hirdetések az elmúlt években folyamatosan kevesebb pénzt hoznak, 2006 őszétől már az addig csak ingadozó online mutató is töretlenül lejtmenetbe fordult.

A tipikusan "kétlapos" amerikai városokban a hírmonopólium, a nyilvánosság kontrollja és a demokrácia problémájaként is jelentkezik a konkurencia megszűnése. - 2009-10-ben a kétlapos piaci szegmens egylapossá válik, az egylapos pedig megindul a "nullalapos" felé - állítja a Fitch hitelminősítő iparági elemzője.

A megoldás? A mértékadó amerikai sajtóban egyre inkább hangsúlyossá válik az álláspont: a napilapoknak meg kellene szüntetniük, mégpedig lehetőleg egységesen fellépve, az ingyenes online tartalomszolgáltatást. Ehhez a kongreszszus által adott trösztellenes felmentésre is szükség lehet. - Elég az ingyenességből. A világháló országszerte a fő szolgáltató mechanizmus lett a minőségi szerkesztőségek számára, a fogyasztóknak pedig be kell szállniuk a hírek gyűjtésének finanszírozásába, ha folytatni akarjuk.

Az ár nulla ponton való rögzítése, amelyet Alan D. Mutter médiaelemző az "eredeti bűnnek" nevezett, szempárok millióit irányította az iparágra, de olyan megtérüléssel, amely egyes szerkesztőségekben a kávéra sem elég - írja médiarovatában, a The New York Times hasábjain David Carr. - Ez nem működik, mint üzleti modell. Talán annak tűnt, amikor az internetes hirdetés szárnyalt, és minden, akár csak félig is érzékeny lapkiadó a klán tagjának tüntethette fel magát, hiszen "vette az adást", amikor a mantrát ismételgette: a hirdetésekkel támogatott internet "a jövő".

Amikor azonban a netes hirdetési bevétel 2008 negyedik negyedévében visszaesett, az ingyenesség legfeljebb annyiban tűnt már az újságírás jövőjének, mint amennyire egy meredek szikla az egy lemmingcsorda számára - állítja az öngyilkosként ismert rágcsáló példáját felhasználva Walter Isaacson, az Aspen Intézet igazgatója, a több mint hárommilliós példányszámú Time hírmagazin volt felelős szerkesztője.

Megszűnhet Észak-Kalifornia legnagyobb lapja, a hétköznap 370 ezres példányszámú San Francisco Chronicle
Megszűnhet Észak-Kalifornia legnagyobb lapja, a hétköznap 370 ezres példányszámú San Francisco Chronicle
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.