Kurd végvár török játszmában

Törökország felszólította az Egyesült Államokat, hogy további légitámadásokkal akadályozzák meg a szíriai Kobane elestét. Eközben a határhoz felvonult török hadsereg egy lépést sem tesz, ami a kurd védőket segítené. Erdogan inkább az Aszad-kormányt buktatná meg.
Kobanét támadja az IS, a világ a török határról figyeli
Kobanét támadja az IS, a világ a török határról figyeli
Ibrahim Erikan / AFP

Füst és robbanások zaja hallatszik a török–szír határ túloldaláról. Az egyik magas dombon lévő épületre kitűzött fekete zászló is látszik. A martalócok egyre közelebb jutnak a határhoz, s a túloldalon lévőknek nincs utánpótlásuk. Ezt tudtuk meg a térségben dolgozó egyik európai segítőtől, aki elsősorban a menekültek támogatására érkezett a török–szír határra.

Három oldalról támadják a várost, s a déli kerületeit már el is foglalták. Szeptember közepe óta tart a háború a szíriai kurd területet uraló Demokratikus Unió Párt (PYD) harcosai, a népi önvédelmi osztag, illetve az Iszlám Állam (IS) állig felfegyverzett emberei között. A szemtanúk időnként észlelik a légitámadásokat is – amerikai gépek intéznek csapásokat a kalifátus katonáira.

Kedden három alkalommal is bombáztak az amerikaiak. Az IS mégis fölényben van: több katonájuk és jobb fegyvereik vannak, állandó az utánpótlásuk. A kurd osztagoknak csak könnyű gyalogsági fegyverzetük van, s a török határőrizet miatt nem jutnak el hozzájuk a csatlakozni kívánó önkéntesek. A kétségbeesett helyzetben a védők olyan tettekre is képesek, amelyekre korábban nem volt példa.

Vasárnap a kurd Arin Mirkan felrobbantotta saját magát, megölve ezzel tucatnyi IS-fegyverest. Ez volt az első eset, hogy kurd nő kövessen el öngyilkos támadást, közölte a szíriai emberi jogi megfigyelőközpont Londonban. A Kobanért szeptember 16. óta tartó csatában a védekező kurd harcosok egyharmada lány és asszony – tudtuk meg. Az iszlamisták jobban félnek tőlük, mint bárki mástól. Babonás hiedelmük szerint, ha nő kezétől pusztulnak el, akkor nem jutnak az áhított hetedik menny országba.

Egyébként az IS is felállított két női osztagot – írja a média. Ezekre azonban főleg rendőri feladatokat bíznak. A további fejlemények elsősorban a török kormánytól függenek. Ankara ugyan szóban csatlakozott az IS elleni koalícióhoz, de ölbe tett kézzel figyeli a brutális ostromot. A szír oldalról tegnap ismét sikerült kétszáz embernek átszöknie a határon – őket a török hatóságok gyakorlatilag internálták, kikérdezik.

Pár napja Ahmet Davutoglu török miniszterelnök kijelentette: nem engedik meg Kobane elestét, tegnap viszont Recep Tayyip Erdogan államfő azt jósolta, hogy a kurd város feltehetően az IS kezébe kerül. Az elnököt nyilvánvalóan nem aggasztja a kurdok sorsa, a helyzetet arra használná, hogy a maga szíriai terveit valósítsa meg. Ennek jegyében azt követelte – miközben Gaziantepben szíriai menekülteket keresett fel –, hogy létesítsenek repüléstilalmi zónát Szíria felett, hozzanak létre védett övezeteket, s képezzék ki a „mérsékelt ellenzéket”.

Erdogan elképzelése szerint a fő cél az alavita Aszad-rezsim gyors megbuktatása, és mindent ennek kell alárendelni. A következmény a határ túloldalán a népirtás. HughPope, az International Crisis Group isztambuli kutatási igazgatója kérdésünkre kifejtette, hogy a repüléstilalmi zóna lehetetlen követelés, mert azt az ENSZ Biztonsági Tanácsa az orosz vétó miatt nem szavazná meg.

Pope szerint Erdogan környezete ugyan felismerte, hogy az IS (belpolitikai) veszélyt is jelent Törökországra, ám nem képes lemondani követeléséről, hogy Aszad távozzon. Ezért elviseli a kurdok kivéreztetését, már csak azért is, mert a szíriai PYD szoros szövetségben áll a törökországi PKK-val. Kurd gerillák azt mondták: ha Kobane elesik és bekövetkezik a mészárlás, vége a török kormánnyal folytatott békefolyamatnak.

Ez utóbbi pedig Erdogan egyik fő politikai vívmánya. Pope emlékeztet arra, hogy a török kormánypárt táborának jelentős része ellenzi az IS elleni fellépést. Szerintük jogos a „kalifátus” követelése, mert a térségben elnyomják a szunnitákat. Erdogan pedig egy ideje olyan szabadságharcot folytat az USA és az Európai Unió ellen, akárcsak Orbán Viktor. Nem csoda, ha kedvelt közönsége Nyugat-ellenes.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.