Kumin szerint mindenért az ellenséges média a hibás

A kormánynak napról napra egy nagyon kritikus médiával kell megküzdenie. A liberális újságírók egyoldalúan számolnak be Orbán Viktorról. Ezt pedig felkapja a külföldi média, és terjeszti a rossz információkat – mondta el Kumin Ferenc Magyarország washingtoni nagykövetségén.

Magyarország a Dunáról, Liszt rapszódiáiról és a világ legjobb paprikájáról híres, ennek ellenére még mindig „imázsproblémával” küszködik – így indít a The Washington Times cikke. A szerző szerint a konzervatív kormányzó párt folyamatosan az ellen harcol, hogy a zsidókat szidó szélsőjobboldali párthoz kössék. A Fideszt gyakran vádolják azzal is, hogy az új alkotmánnyal megsértették az emberi jogokat, korlátozták a tévécsatornákat, a rádiókat és a „rosszhírű” egyházakat.

Így a 37 éves közgazdászra és politológusra, a nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkári posztot betöltő Kumin Ferencre maradt a feladat, hogy elmondja Magyarország történetét.

– Eléggé komoly imázsproblémáink vannak. Nagy kihívás, hogyan rendezzük ezt el – idézi a lap Kumint, aki a Magyarország washingtoni nagykövetségén rendezett ebéden beszélt a riportereknek. Kumin egy olyan problémát említett, amely a cikk szerzője szerint az amerikai konzervatívoknak is fejfájást okoz: napról napra egy nagyon kritikus médiával kell megküzdeniük. Kumin szerint a magyar újságírók, a liberálisok nagyon egyoldalúan írnak a Fideszről és Orbán Viktorról. A külföldi média felkapja ezeket a híreket, és tovább terjeszti a helytelen információkat. Emiatt nagy hátrányban vannak a saját történeteik elmondásakor.

Az ebédet szervező Szapáry György washingtoni nagykövet hozzátette: Az események elbeszélése felett átvette a hatalmat a kormánnyal szemben álló média.

A cikk szerzője megjegyzi, hogy a Human Rights Watch és más civil szervezetek is azzal vádolják a Fideszt, hogy az új alkotmánnyal megsértette a vallásszabadságot. Habár a cikk megjegyzi: az amerikai külügyminisztérium riportja szerint Magyarország „általában tiszteletben tartja” a vallásszabadságot.

Kumin és Szapáry szerint a nemzetközi szervezetek félreértik az egyházakra vonatkozó törvényt. A kormány támogatja a legitim egyházi intézményeket. A törvény előír bizonyos feltételeket, amelyeknek meg kell felelniük az egyházaknak, hogy megkaphassák a pénzt. A cél az, hogy ne kapjanak támogatást azok, akik törvénytelenül használják az egyházi státuszt.

A kormány számára a legnagyobb „imázsproblémát” a Jobbikkal való összekapcsolás jelenti. A szerző felidézi Gyöngyösi Mártont, aki azt javasolta november 26-án a parlamentben, hogy mérjék fel, hány olyan zsidó származású ember van az Országgyűlésben és a kormányban, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent. A cikk megjegyzi: Gyöngyösi ugyan bocsánatot kért, azonban azt is hozzátette, hogy Magyarországnak résen kell lennie a cionista Izrael és az őket Magyarországról szolgálók miatt.

A szerző megjegyzi, hogy a második világháború idején 550 ezer magyar zsidót öltek meg, ma az országban körülbelül százezer zsidó él. Ezután felidézi, hogy Gyöngyösi kijelentése után vasárnap tízezren gyűltek össze Budapesten. Orbán Viktor pedig „radikális nacionalistának” nevezte Gyöngyösit. – Ameddig én ezen a helyen állok, Magyarországon senkit sem érhet semmilyen bántódás hite, meggyőződése vagy származása miatt. Szeretném világossá tenni: mi, magyarok megvédjük zsidó honfitársainkat – idézi a cikk Orbán Viktort.

Szapáry a követségi ebéd alatt a médiatörvényről szóló igazságtalan cikkek miatt is panaszkodott. A nagykövet szerint a törvény nem von maga után bírságot, csak az elektronikus médiára vonatkozik, és kiegyensúlyozottságot ír elő.

Kumin szerint az alkotmányt érő kritikaáradat és a Fidesz összekapcsolása a Jobbikkal csak megnehezíti a munkáját.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.