galéria megtekintése

Kuba még a „terrorista-listáról” is lekerülhet

0 komment

NOL

Több mint fél évszázada nem tárgyalt elnöki szinten az Egyesült Államok és Kuba, így a ma kezdődő Amerikák-csúcs legjobban várt találkozója Barack Obamáé és Raúl Castróé. A történelmi áttörésre alkalmat a tavaly decemberi egyidejű bejelentés kínált a diplomáciai kapcsolatok helyreállítását célzó megbeszélések megkezdéséről.

Csütörtök este Barack Obama a karibi országcsoport (Caricom) képviselőivel való tárgyalások után Jamaicából, Raúl Castro pedig Havannából érkezett Panamavárosba, ahol a hétvégén az Amerikai Államok Szervezetének (AÁSZ) 35 vezetője tart csúcsértekezletet. Ez sorrendben a VII. Amerikák-csúcs 1994 óta.

Most vesz részt első ízben kubai államfő ilyen találkozón, noha az AÁSZ még 2009-ben felülvizsgálta a karibi ország kizárásáról 1962-ben hozott döntését. Obama és Castro egy alkalommal, 2013 decemberében Dél-Afrikában Nelson Mandela temetésén már kezet fogott, ám most kerülhet sor első kötetlen megbeszélésükre.

A két külügyminiszter, John Kerry és Bruno Rodríguez csütörtök éjjel már tárgyaltak is, ami a legmagasabb szintű érintkezés volt a két ország kormányzata között több mint 50 év után. A megbeszélés részleteiről eddig vajmi kevés szivárgott ki. A találkozó két órán át tartott az egyik panamavárosi szálloda éttermében. Az amerikai külügyminisztérium egyik illetékese szerint – mint a Reuters jelentette – a megbeszélés nagyon konstruktív volt. Kerry és Rodriguez egyetértettek az eddigi haladásban, s abban is, hogy folytatják a még nyitott kérdések megoldását. Obama közben bejelentette, hamarosan döntés születik, hogy levegyék-e Kubát a terrorizmust támogató országok amerikai listájáról.

 

A lista a fő akadály

A Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsa készíti elő a javaslatot, miután már megkapta a washingtoni külügyminisztériumtól az állásfoglalást. Megfigyelők szerint nem zárható ki, hogy az elnöki bejelentés még a panamavárosi csúcson megtörténik. Gyakorlatilag ez jelenti az utolsó akadályt a diplomáciai kapcsolatok helyreállításában, hiszen Kuba ezt tekinti a viszony rendezését terhelő fő akadálynak az amerikai embargón kívül, minthogy szuverenitását sérti, illetve korlátozza hozzáférését a nemzetközi pénzügyi rendszerhez.

A terrorizmust támogató országok amerikai listáján Kubán kívül csak három ország található: Irán, Szudán és Szíria. Havannát azon az alapon sorolták ide, hogy a spanyolországi ETA, illetve a kolumbiai gerillamozgalom néhány tagjának, valamint a hetvenes-nyolcvanas években az Egyesült Államok igazságszolgáltatása elől szökötteknek nyújtott menedéket.

Amennyiben Obama bejelenti döntését a kérdésben, az amerikai törvényhozásnak 45 nap áll majd rendelkezésére, hogy jóváhagyja vagy elutasítsa az elnöki rendelkezést. Obama egynapos jamaicai vizitjén, a University of the West Indies hallgatóközönsége előtt csütörtökön mindenesetre azt fejtegette, hogy a normális viszony Kubával hozzájárul az egész nyugati földrészen a kapcsolatok átrendezéséhez, a még meglévő antagonizmus megszűntéhez. A normalizálás folyamata Kubával jól halad, ám – mint mondta Obama – sohasem gondolta, hogy a nyitás a karibi szigetországot azonnal megváltoztatná.

„A jövőben is lesznek vitáink a kubai kormánnyal, de nem akarunk tovább bezárkózni a múltba. A bevonás hatékonyabb erő az elszigetelésnél. Túl kell lépni néhány régi vitán, ami gyakorta jellemezte a régiót, helyette előre kell tekintenünk” – mondta az amerikai elnök.

Maduro probléma lehet

Az Amerikák-csúcson, ám még inkább az azzal párhuzamos civil megmozdulásokon Panamavárosban a másik fő téma a venezuelai Maduro-rendszer lehet. Az első ilyen összecsapásra a kubai ellenzékiek és a népi fórumokra Havannából érkezett Castro-szimpatizánsok között már sor is került, mintegy háromszázan verekedtek össze.

A Maduro-rendszer ellefelei és szimpatizánsai egymásnak estek Panamavárosban
A Maduro-rendszer ellenfelei és szimpatizánsai egymásnak estek Panamavárosban
Mariana Bazo / Reuters

Ami a venezuelai helyzetet illeti, több mint húsz volt latin-amerikai elnök, valamint Felipe González volt spanyol szocialista kormányfő a szerdán nyilvánosságra hozott Panamai Deklarációban elítélte Nicolás Maduro rendszerét, az emberi jogok súlyos megsértése, az ellenzékiek bebörtönzése, elhallgattatása, tehát a demokrácia felszámolása miatt. Felszólították az Amerikák-csúcs részvevőit, hogy közösen szorgalmazzanak alternatívát a Venezuelában kialakult válsághelyzettel szemben.

A panamavárosi csúcsot megelőzően Washington a feszültség csökkentése reményében valamelyest visszatáncolt Venezuela elítélésében Obama elnök március 9-i rendeletének szövegéhez képest. Ebben a Maduro-rendszer hét magas beosztású tisztségviselője ellen szankciókat rendelt el, amit azzal indokolt, hogy Venezuela nemzetbiztonsági veszélyt jelent az Egyesült Államokra nézve.

A külügyminiszter illetékeseit követően maga Obama is úgy nyilatkozott az Efe spanyol hírügynökségnek, hogy nem jelent ilyen veszélyt Venezuela az Egyesült Államokra, miként az amerikai kormányzat sem a Maduro-kormányzatra. Más kérdés, hogy Washingtont továbbra is aggasztja, ahogy a venezuelai kormány megfélemlíti politikai ellenzékét, korlátozza a sajtószabadságot, megvádol és börtönnel sújt választott közfunkcionáriusokat. Mint jelentettük, az amerikai külügyminisztérium latin-amerikai szakértőjét, Thomas Shannont Caracasba küldték kedden, hogy tárgyaljon a Maduro-kormányzat illetékeseivel.

A csúcson eldől majd, sikerül-e csillapítani azokat az indulatokat, amelyek megkérdőjelezhetik Obama elnök reményét azzal kapcsolatban, hogy a Kubához fűződő viszony normalizálásával valójában az egész régió együttműködésében új szakasz nyílhat. Nicolás Maduro ugyanis állítólag itt kívánja prezentálni az Obama-rendelkezés elleni tiltakozás sok millió aláírását. A latin-amerikai országok egy része is, köztük Kuba nyíltan szolidáris a venezuelai kormánnyal, a szankciót amerikai fenyegetésnek és beavatkozásnak ítélve. Ugyanakkor vannak olyan vezetők, akik arra szólítanák fel a Maduro-kormányt, hogy térjen vissza a demokratikus alapokra, és így biztosítsa a még idén esedékes választások tiszta kereteit.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.