Kritikus mértékben súlyosbíthatja Csehország Európa környezetszennyezését

Ismert cseh akadémikusok, orvosok és civil szervezetek szólították fel a prágai kabinetet, hogy mondjon le a külszíni barnaszénfejtés bővítését célzó tervéről, amelyről hétfőn kíván dönteni.

Jan Mládek ipari és kereskedelemügyi miniszter a kormány Ústí nad Labemben kihelyezett ülésén törvénymódosító javaslatot terjeszt be. Eddig a lakott területektől legalább 500 méterre lehetett ilyen termelést végezni, az indítvány elfogadása viszont lehetővé tenné, hogy Branany településtől mindössze 170, Marianské Radcice falutól pedig 330 méterre lehessen a külszínen barnaszenet fejteni.

A tárcavezető azzal érvelt, hogy a megváltozott jogszabálynak köszönhetően legalább 2055-ig megoldják ezzel a fűtőanyaggal üzemelő hőerőművek ellátását, amelyek mintegy négymillió ember számára biztosítják a távfűtést. Szerinte ugyanilyen fontos szempont az is, hogy ezalatt nyolcezer munkahely marad meg, esetleg még ezerrel több lesz. Bohuslav Sobotka kormányfő a cseh köztévében (CT) úgy vélekedett, hogy erre a lépésre az ország nyersanyagellátása érdekében mindenképpen szükség van.

Lapunk megkeresésére Petr Koncel, a Cseh Tudományos Akadémia környezetvédelmi tanácsának vezetője kifejtette: „Önmagában az is felháborító, hogy a kormány a polgárok egészségét kockáztatja, tervezetének következményeit pedig semmibe veszi. A felszíni fejtés során keletkezett por súlyos légúti és egyéb betegségeket okozhat, a fejtés bővítéséből származó barnaszén elégetéséből pedig évente legalább 1,3 milliárd tonna szén-dioxid kerülne a légtérbe, amely a tízszerese a Csehországban jelenleg kibocsátott káros anyag mennyiségének és amely a földrész által kiváltott üvegházhatást is lényegesen növelné.” A cseh környezetvédők és más civil szervezetek hétfőn a kabinet tanácskozásának színhelyén tüntetést szerveznek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.