galéria megtekintése

Közel még a forráspont, újabb lázongások törhetnek ki Angliában

0 komment

R. Hahn Veronika

Ostobaság lenne kizárni annak lehetőségét, hogy újabb, a 2011-es zavargásokhoz hasonló lázongások törnek ki. Az elmúlt évek gazdasági szigorításai ugyanis csak súlyosbították az egyébként is kedvezőtlen körülményeket Nagy-Britanniában – mondta a Népszabadságnak Tim Newburn, a Londoni Közgazdaságtudományi Egyetem (LSE) kriminológia és szociológia professzora. Ezek mára jórészt feledésbe merültek – legalábbis nem hagytak nyomot a Nagy-Britanniába induló magyar munkavállalókban. Pedig akkoriban úgy tűnt, hogy a történtek nem maradhatnak következmények nélkül…

A szigetországban öt éve éppen augusztus 10-én nyugodtak le a kedélyek. A véres összecsapások néhány nappal korábban, a londoni Tottenham kerületben kezdődtek, majd átterjedtek a brit főváros más körzeteire. A dühös tömeg azért vonult utcára, mert a rendőrök letartóztattak, majd az őrizetben agyonlőttek egy 29 éves, négygyermekes apát és feltételezett kábítószer-kereskedőt. A Scotland Yard vizsgálata szerint a rendőrök önvédelemből jártak el – noha az incidens időpontjában az áldozatnál, Mark Duggannél nem volt fegyver. A család meg-győződése szerint azonban Duggant hidegvérrel „kivégezték”.

Newburn most azt mondja, hogy „a rebellió alapvető okai ma is változatlanok”. A zavargók a társadalom legszegényebb, legelhanyagoltabb közösségeihez tartoztak. Úgy érezték, hogy nincs jövőjük, ráadásul a rendőrség is állandóan zaklatja őket. A témában végzett kutatások alapján Newburn úgy véli, ezeknek az embereknek a helyzete semmit sem javult, így nem kizárt, hogy Nagy-Britanniában újabb lázadásokra kerülhet sor.

 

– A tiltakozás ezen formája azonban nagyon ritka jelenség a brit szigeteken, és semmiképpen sem szabad azt a látszatot kelteni, hogy elkerülhetetlen – mondta lapunknak a professzor azzal kapcsolatban, hogy vajon számít- e a véres összetűzésekkel, fosztogatásokkal járó események kiújulására. Mivel a brit rendőrök általában továbbra sem viselnek fegyvert, Tim Newburn nem fél attól, hogy megismétlődhet a Mark Dugganéhoz hasonló incidens. A professzor szerint a zavargásokat azzal lehetne a leghatékonyabban megelőzni, ha javulna a rendőrség és a közösségek közötti párbeszéd.

Ehhez azonban komoly politikai akaratra volna szükség. A 2011-ben kormányon lévő konzervatív-liberális koalíciónak, majd 2015-ben egyedül hatalomra került tory vezetésnek azonban a professzor szerint „csekély politikai étvágya volt a közösségeket leginkább érintő tényleges társadalmi és gazdasági problémák feltárására és orvoslására”. David Cameron azonnal „nyilvánvaló és egyszerű bűncselekményként” könyvelte el a történteket, kormánya úgy érezte, pontosan tudja, hogy mi a baj, így nem fordított energiát az okok alapos kivizsgálására. A professzor úgy látja, hogy bár nincs feltétlenül összefüggés a Brexit és az esetleges zavargások között, az tagadhatatlan, hogy a népszavazás kimenetele rámutatott a társadalom megosztottságára, a jómódúak és a politika által elfeledett csoportok közötti feszültségre.R. Hahn Veronika, LondonNewburn a háború utáni időszak legsúlyosabb zavargásainak nevezte a 2011-es eseményeket

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.