Következményekkel járhat a Jobbikot mentegető interjú

A Külügyminisztériumnak nyilvánvalóan elítél minden olyan megnyilvánulást, amely a demokratikus elvekkel ellentétes, sérti az emberi jogokat, vallási, származási vagy más alapon kirekeszt személyeket, csoportokat, illetve gyűlöletre próbál hangolni – hangzik a tárca reakciója az ottawai magyar nagykövet tavalyi tévéinterjújára.

A Külügyminisztériumnak nem feladata, hogy a magyar parlamenti pártokat a politikai palettán pontosan bejelölje, ugyanakkor nyilvánvalóan elítél minden olyan megnyilvánulást, amely a demokratikus elvekkel ellentétes, sérti az emberi jogokat, vallási, származási vagy más alapon kirekeszt személyeket, csoportokat, illetve gyűlöletre próbál hangolni – a többi között ezt tartalmazza a tárca válasza, amelyet lapunk kérdéseire adott Pordány László ottawai magyar nagykövet tévéinterjúja kapcsán.

A volt egyetemi és főiskolai tanár Pordány még 2012 elején, a kanadai SUN TV-nek adott interjújában arra a kérdésre, miként vélekedik a „militáns, fasisztoid, szélsőjobboldali Jobbikról”, azt válaszolta, szerinte nincs szó militarizmusról, s nem biztos, hogy a „szélsőjobbos” a legmegfelelőbb kifejezés, a maga részéről inkább a radikális jobboldaliságot használná. Majd arról beszélt, hogy az Orbán-kormány nem ért egyet a Jobbik képviselőinek parlamenti felszólalásaival. Diplomáciai forrásokból lapunk ugyanakkor úgy értesült, hogy Pordány most napvilágra került nyilatkozatának lehetnek még következményei.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.