Kövér: Halálos fenyegetés a nemzetközi tőke által ellenőrzött internet a demokráciára

Az Európai Néppárt, és ennek tagjaként a Fidesz is a kereszténység civilizációs szabályainak megőrzéséért száll síkra, és a családon alapuló társadalom mellett áll ki, mivel "az emberi méltóságot csak az ilyen társadalom garantálja" - szögezte le Kövér László, az Országgyűlés elnöke abban az interjúban, amelyet csütörtökön közölt a Gosc Niedzielny című lengyel katolikus hetilap.

Kövér László április közepén adott interjút a legnagyobb példányszámú lengyel társadalmi-politikai hetilapnak abból az alkalomból, hogy a nyugat-lengyelországi Poznanban részt vett a lengyel szejm és a szenátus összevont, a kereszténység felvételének 1050. évfordulója alkalmából megtartott ünnepi ülésén.

A kereszténységnek a mai magyar társadalom életében betöltött szerepét értékelve, az Országgyűlés elnöke Antall József rendszerváltás utáni első magyar miniszterelnököt idézve, elmondta: a keresztény kultúrájú Európában még az ateisták is valójában keresztények, hiszen a nyugati civilizáció értékrendje kihat mindnyájunk gondolkodására, nyelvezetére és magatartására.

Az uniós szinten az Európai Néppárt, és ennek tagjaként a Fidesz is éppen "az ilyen civilizációs szabályok megőrzéséért szállnak síkra", és a családon alapuló társadalom mellett állnak ki. "Az emberi méltóságot csak az ilyen társadalom garantálja" - szögezte le Kövér, hozzátéve, hogy az európai törésvonal túloldalán a korlátlan személyes szabadságot valló tömörülések állnak.

A keresztény, illetve a konzervatív értékektől eltérő szemlélet terjesztésében jelentős szerepet tölt be a nehezen szabályozható, ugyanakkor a nemzetközi tőke és a nagy cégek által ellenőrzött internet és média - fejtette ki Kövér, a demokráciát veszélyeztető "halálos fenyegetésnek", és a szemünk láttára alakuló "új totalitarizmusnak" nevezve ezt a jelenséget.

Az Országgyűlés elnöke kiemelte az oktatás szerepét az értékközpontú társadalom megőrzésében. "Nem véletlen, hogy a legélesebb magyarországi vita jelenleg éppen az oktatás formájáról zajlik" - jegyezte meg.

Nemzedéklázadásként értelmezte a Jobbik növekvő támogatottságát a fiatalok körében, ugyanakkor aláhúzta, hogy a rendszerváltás utáni magyar kormányok közül "semelyik sem tett annyit a fiatalokért, az ő fejlődési esélyeikért és a méltó életük lehetőségéért", mint a jelenlegi kabinet.

Arra az ellenvetésre reagálva, hogy nem minden fiatal magyar értene egyet ezzel a véleménnyel, Kövér elmondta: "az értékelések különféle lennének, de ez a demokrácia lényege". Rámutatott a magyar fiataloknak az uniós viszonylatban alacsony munkanélküliségére, valamint a közép-európai viszonylatban alacsonynak minősíthető magyar kivándorlási tendenciára.

Az európai migrációs válságra vonatkozó kérdésekre válaszolva, az Országgyűlés elnöke azt mondta: "Nem akarunk semmiféle rákényszerített, kötelező kvótarendszert". Hangsúlyozta: a menekültek befogadása minden uniós tagállam szuverén döntése kell, hogy legyen. "Más kérdés azonban az, hogy Magyarországon sok közel-keleti keresztény kér menedéket" - tette hozzá, állítva: a kormány több mint ezer ilyen menekültet fogadott be, "anélkül, hogy ezzel különösen dicsekedne". Amint megjegyezte, a befogadottak közül kevesen akarnak Magyarországon maradni, "menedéket keresnek, de a háború befejezésével hazatérnének".

Frissítés

2016. május 6-án 13:12-kor, azaz több mint egy nappal az eredeti hír közzététele után az MTI az alábbi pontosítást adta ki:

Felhívjuk felhasználóink figyelmét, hogy a május 5-én 11:33 órakor kiadott, Kövér László: az emberi méltóságot csak a keresztény értékeken alapuló társadalom garantálja című anyagunkban tévesen közöltük, hogy Kövér László az internetet halálos veszélyként említette volna. (Valójában azokról a különböző gazdasági érdekcsoportokról beszélt, amelyek a demokratikus kormányoknak diktálhatnak.) Anyagunkat 5. bekezdéstől három bekezdésen át az alábbiak szerint javítjuk:

Annak kapcsán, hogy Lengyelországban és Magyarországon is nagy feszültséget okozott az internet beszabályozásának kísérlete, a lap feltette azt a kérdést, hogy milyen mélyen avatkozhat be az állam a polgárok szabadság-szférájába? Válaszában az Országgyűlés elnöke hangsúlyozta, hogy "nem létezik korlátlan szabadság, mert ez előbb-utóbb önmaga ellentétébe fordul", ezért "egyensúlyt kell keresnünk mindannyiunk biztonsága és az egyén szabadsága között". Rámutatott, hogy ebben a diskurzusban részt vesznek "hatalmas nemzetközi konzorciumok és tőkecsoportok, amelyek minden ellenőrzést nélkülözve működnek".

"Ha nem a nép által választott kormányok döntenek azon programok, értékek alapján, amelyeket a választási kampányban bemutatnak, hanem különböző gazdasági érdekcsoportok diktálhatnak a demokratikus kormányoknak Görögországtól Magyarországon, Lengyelországon át egészen az Egyesült Államokig, akkor a világ egy teljesen új korszakba lép" - mondta.

Kövér László szerint mindez "halálos veszélyt" jelent a demokráciára. "A szemünk láttára születik egy új totalitarizmus, amely másként épül fel, mint a kommunizmus vagy a nácizmus. (...) Nem ejt erőszakot a testünkön, hanem az elménket dominálja, kívánságokat, divatot, szükségletet kreál" - tette hozzá, megjegyezve, hogy amit Hollywood propagál, az "nem a keresztény vagy konzervatív értékek világa".

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.