Korrupciógyanú miatt bukott a szlovák miniszter és a parlamenti alelnök is

Robert Fico szlovák kormányfő felszólítására azonnali hatállyal lemondott tisztségéről Zuzana Zvolenská, az egészségügyi tárca eddigi vezetője és Renáta Zmajkovicová, a pozsonyi parlament egyik alelnöke.
Mindketten a kormánypárti Smer-SD jelöltjei voltak. – Vállalniuk kell a politikai és a személyes felelősséget a pöstyéni (Piestany) kórházban felszínre került korrupciógyanús ügy miatt – indokolta a döntését a miniszterelnök.

Több pozsonyi ellenzéki képviselő az elmúlt hét végén hozta nyilvánosságra, hogy az ismert fürdőváros egészségügyi intézményének vezetősége a versenytárgyalás végén a közép-amerikai Belizében bejegyzett Medical Group SK társaságot hirdette ki győztesnek, amely 1,5 millió euróért szállította és szerelte fel a CT készüléket. Ugyanolyat, amiért egy csehországi kórház csupán fél milliót fizetetett. A tenderről döntő testületben a Smer-SD jelöltjei voltak döntő többségben, a felügyelő bizottság elnöki posztját pedig Renáta Zmajkovicová töltötte be. Évekkel ezelőtt a Medical Group SK igazgatótanácsának tagja volt Pavol Paska jelenlegi házelnök is.

Szlovákiai elemzők szerint Robert Fico azért döntött ilyen villámgyorsan, mert a pozsonyi ellenzék ebben az ügyben a képviselőház rendkívüli ülésének összehívását indítványozta. A miniszterelnök igy igyekszik megakadályozni, hogy a törvényhozásban teregessék ki a kormpártiak ezt és a többi szennyesét.

– Gyanítjuk, hogy a Smer-SD vezetői és szekértolói a különböző tendereken, főleg az autópályák építkezésén sok pénzt lopnak. Az viszont már nemcsak felháborító, hanem álnok dolog is, hogy az egészségügyben garázdálkodnak – nyilatkozta Daniel Lipsic, az ellenzéki Nova elnöke, aki a rendkívüli parlamenti ülés összehívását indítványozta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.