Koreai kompbaleset: nem a személyzet a felelős

Az elsüllyedt Sewol komp elsőtisztjének ügyvéde azt mondta, védence azért hagyta el a süllyedő hajót, mert úgy gondolta, a parti őrség kimenti majd az utasokat - írja a CNN.

Amikor Son Ji-té elsőtiszt megtudta, mennyi áldozatot követelt a szerencsétlenség, sokkot kapott és megpróbált öngyilkos lenni – mondta ügyvédje kedden a bíróságon, ahol a 15 fős legénység tárgyalását újrakezdték.
„Szeretném bocsánatomat kifejezni azokért, akik a balesetben életüket vesztették" – mondta az ügyvéd. Mint mondta védence nem szeretne kifogásokat keresni, majd a férfi bűntudatára hivatkozva enyhébb büntetést kért a bírótól.

A személyzet többi tagjának ügyvédei saját védenceiket azzal védték, hogy ők is épphogy csak megmenekültek. Az ügyvédek a komp tulajdonosait hibáztatják az eset miatt, mondván a megengedettnél több embert engedtek fel a húsz éves kompra, ami így megváltoztatta a tömegét és egyensúlyát. Az egyik ügyvéd szerint azokat kéne megbüntetni a Sewolnál, akik figyelemmel kísérték a hajó utasszámának változását. Az ügyvédek azzal is védekeznek, hogy a komp hirtelen borult fel és mindössze 90 percen belül süllyedt el, emiatt nehéz volt cselekedni.

A komp április 15-én süllyedt el, 292 halálos áldozatot követelve, 12 embert pedig még mindig keresnek.

A kapitányt, Li Dzson Szeokot, az elsőtisztet és két másik vádlottat akár halálra is ítélhetik, mivel az ügyész szerint a négytagú személyzet nem használta a komp felszereléseit, a mentőmellényeket, mentőcsónakokat és evakuálást sem jelentettek be.

Ha nincs esküdtszék, a bíró önállóan, várhatóan novemberben hozza meg az ítéletet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.