Konrád-interjú: Orbán számára a Fideszen kívül mások nem léteznek

Konrád Györggyel közölt szerdán interjút a La Croix című francia katolikus napilap, amelyben az írót Orbán Viktor magyar miniszterelnök személyiségéről és politikájáról kérdezték.

Konrád szerint Orbán kétértelmű és paradox személyiség, aki tanulmányait befejezve azonnal belekerült a politikába és mindig is megvetette az olyan idősebb embereket, akiknek vannak gondolatai. "Kemény machiavellista, aki nagyon hamar megtanulta a szakmát: a stratégiát, a retorikát és azt, hogyan kell a hatalmat megragadni" - hangsúlyozta az író.

Véleménye szerint miután Orbán a párton belül minden potenciális riválisát félreállította, megvan benne a kísértés, hogy vizionáriusnak, a megkérdőjelezhetetlen legfőbb bölcsesség forrásának tekintse magát, a Fidesz vezetői pedig nem képviselhetnek más álláspontot, mint az övét.  Arra a kérdésre, hogy kik pontosan a párt vezetői, Konrád elmondta, hogy Orbánhoz hasonlóan egy részük az egykori kommunista párt vidéki funkcionáriusainak a gyereke. Volt, aki KISZ-tag is volt közülük. Megörököltek egyfajta pártmentalitást és azt a felfogást, hogy a párt a hatalom letéteményese.

Konrád kitért arra, hogy amikor Orbán Budapesten végezte felsőfokú tanulmányait, kollégiumban lakott. Itt fejlődött ki benne az ellenérzés az olyan budapesti diákok "sznobizmusa" ellen, akik nagy házi könyvtárral rendelkező fővárosi értelmiségi családokból származnak. Ez a fajta hozzáállás az író szerint a magyar társadalomban hagyományos népi-urbánus kulturális ellentétbe illeszkedik. Orbán azért mondta Konrád szerint, hogy ő és a Fidesz elvált szülők gyermekei, mert a népiesek az ötvenes években szövetségre léptek a kommunista párttal, azaz a fideszesek a kommunisták és a népiesek gyermekeinek tekintendők.

A miniszterelnök demokrácia-felfogására vonatkozó kérdésre Konrád úgy válaszolt, hogy szerinte Orbán számára a Fideszen kívül mások nem léteznek. A pártelnök nem hajlandó kompromisszumra, párbeszédre vagy vitára az ellenzékkel. Az író úgy látja, hogy a hatalmat most úgy építették fel Magyarországon, hogy ne legyen vele szemben alternatíva és határtalan ideig tarthasson. Az internet, amelyet nem lehet ellenőrzés alatt tartani, töltheti be a szamizdat szerepét - tette hozzá.

Az író szerint Orbán azt állítja, hogy Magyarország nyugati zászlók alatt hajózik, de jelenleg keleti szél fúj Oroszország és Kína felöl. Konrád viszont úgy véli, hogy ez a stratégia nem kidolgozott és nem lehet tartós. Erre utal szerinte az, hogy amikor a miniszterelnök Moszkvában járt, minden együttműködési javaslatát elutasították. A magyar nacionalizmus újjáéledését az író a Trianoni Szerződés miatti igazságtalanság érzetével magyarázza, valamint azzal, hogy a magyaroknak soha nem volt akkora realitásérzéke, mint a németeknek, akik elfogadták az új határokat. Szerinte a trianoni igazságtalanság megváltoztatásának vágya továbbra is katasztrofális és ügyetlen politizálásokhoz vezet.

Konrád arra hívta fel a figyelmet, hogy megvolt a remény arra, hogy ezeket az összetett identitási problémákat bölcsen lehet kezelni az Európai Unión belül, de ez mégsem megy olyan könnyen. "Még az EU-n belül is lehet nagyon kényelmesen nacionalistának lenni, ha az illető megmarad a szópárbajok szintjén" - vélte az író. Szerinte az ügyes demagógok tudják, hogy a közönség mit akar hallani. "A nacionalizmus nyelve a nem túl művelt emberek politikai kultúrája" - fűzte hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.