Kommunista pártkapcsolatokat épít Orbán Kínában

Hivatalosan felvette a pártközi kapcsolatokat a Kínai Kommunista Párttal (KKP) Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerdán Pekingben, ahol fogadta őt Hszi Csin-ping (Xi Jinping), a KKP központi bizottsága politikai bizottsága állandó bizottságának tagja, az ország alelnöke – jelentette a pekingi rádió.

Orbán kézfogása  Hszi Csin-ping (Xi Jinping) kínai alelnökkel
Peking, 2009. december 2. ORBÁN Viktort, az ellenzéki konzervatív Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnökét fogadja HSZI Csin-ping (Xi Jinping) kínai alelnök (j) Pekingben 2009. december 2-án. (Hszinhua/Liu Vej-ping)

A Kínai Nemzetközi Rádió (CRI) beszámolója idézte a kínai pártvezetőt, aki szerint "a Kínai Kommunista Párt kész a pártközi cserekapcsolatok négy alapelve - az önállóság és a függetlenség, a teljes egyenlőség, az egymás tiszteletben tartása, valamint az egymás ügyeibe való be nem avatkozás - alapján felvenni és fejleszteni a baráti, pártközi cserekapcsolatot minden fontos magyar párttal, beleértve a Fideszt is".

Hszi Csin-ping megjegyezte: a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvétele óta eltelt 60 évben gyakran volt változékony a nemzetközi helyzet, a két ország jelentős reformot hajtott végre, miközben kormányai és a pártok ügyeltek a kétoldalú kapcsolatok helyes fejlődési irányára. Orbán Viktor úgy nyilatkozott a tudósításban: pekingi látogatásának legfontosabb eredménye, hogy hivatalosan felvette a pártközi kapcsolatokat KKP-val.

A Fidesz átfogóan hozzá kíván járulni a magyar-kínai baráti együttműködéshez minden területen, a kölcsönös tisztelet és az egymás belügyeibe való be nem avatkozás alapján, úgy, hogy a felek érvényesítik a kormányok között megkötött politikai megállapodásokat – húzta alá a Fidesz elnöke a kínai rádió jelentésében, és hozzátette: pártja támogatja Kína közreműködését Magyarország gazdaságának építésében, és kész további erőfeszítéseket tenni az európai-kínai átfogó, stratégiai partnerség fejlődésének előmozdításáért.

A kínai központi televízió helyi idő szerint szerda esti híradójában tudósítást közölt a látogatásról és a képsorokon a delegáció tagjai között látható volt Demján Sándor, Magyarország egyik legismertebb vállalkozója, Bartha Ferenc, az MNB volt elnöke is. Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője kedden jelentette be, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Kínába utazott, ahol gazdasági kapcsolatokról tárgyal a kereskedelmi minisztériumban, a külügyminisztériumban, az energiaügyi hivatalban és a vasútügyi minisztériumban. Orbán Viktor csütörtökön fejezi be hivatalos pekingi programját.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.