Kivonul a Krímből az egyik legnagyobb ukrán mobilszolgáltató

Lekapcsolja 48 órán belül teljes hálózatát az Oroszország által megszállt és bekebelezett Krím félszigeten Ukrajna három legnagyobb mobilszolgáltatójának egyike, az MTSZ Ukrajina.
Ezt Dmitro Polonszkij, a Kijev által törvénytelennek tartott krími kormány miniszterelnök-helyettese közölte kedden, hozzátéve, hogy a félsziget fővárosában, Szimferopolban már nem működik az MTSZ hálózata.

„A műszaki lehetőségeknek megfelelően két nap alatt fokozatosan kapcsolja le hálózatát az MTSZ" – mondta a krími tisztségviselő. Hozzáfűzte, egyelőre nincs információja arról, hogy tervez-e a többi ukrán mobilszolgáltató hasonló lépést.

Polonszkij szavai szerint már múlt szombaton javasolta a krími lakosoknak, hogy mihamarabb cseréljék le SIM-kártyájukat és csatlakozzanak egy orosz mobilszolgáltatóhoz, és továbbra is ezt tanácsolja.

A Krímet Oroszország márciusban annektálta egy népszavazás után, amelynek a törvényességét sem Kijev, sem a nyugati országok nem ismerik el. Petro Porosenko ukrán elnök múlt pénteki tévéinterjújában kijelentette, hogy Ukrajna nem mond le az Oroszország által bekebelezett Krímről, amely - mint mondta – „semmilyen pénzért nem eladó", de kompenzációt követel Moszkvától a félszigeten lévő ukrán állami vállalatok kisajátításáért.

Az MTSZ Ukrajina az első ukrajnai mobilszolgáltatóként 1992 novemberében jött létre. 2007-re GSM hálózata lefedte az ország 95 százalékát, ahol a lakosság 99 százaléka él. 2013. március 1-jei adatok alapján előfizetőinek száma elérte a 20,6 milliót a mintegy 45 millió lakosú Ukrajnában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.