Kizárják a Fideszt az Európai Néppártból?

A Fidesz egyetlen képviselőjét sem küldte el az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciójának Dubrovnikba kihelyezett vezetőségi ülésére. Az Új Magyar Szónak a helyszínen névtelenül nyilatkozó források szerint eldőlt: ha a magyar kormánypárt egy héten belül nem enged az Európai Bizottságnak, névleg Viviane Reding igazságügyi biztosnak az alaptörvény negyedik módosításának kérdésében, akkor kitessékelik az EPP-ből.

A Maszol.ro informátora szerint Joseph Daul, a néppárti EP-frakció elnöke, Viviane Reding és Antonio López-Istúriz White, az EPP főtitkára a Revelin erődben tartott csütörtök esti vacsoránál tárgyalt a Fidesz sorsáról. „Nem hiszem, hogy Viviane Reding miatt nem jöttek el, de mindenesetre nagyon rossz döntés volt a részükről, hiszen a színfalak mögött mindenki Magyarországról beszél” – mondta az igazságügyi biztos közvetlen környezetébe tartozó politikus. Hozzátette: a magyar kormánypárt elszigetelődött, „szövetségesek nélkül maradt” az EPP-ben.

A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának sajtótitkára pénteken a Maszol.ro-nak elmondta: az EPP-frakció vezetőségének „öt vagy hat” fideszes tagja „más elfoglaltsága miatt” nem vett részt a dubrovniki kihelyezett ülésen.

Panyi Miklós hangsúlyozta: távolmaradásuknak semmi köze nincs a Navracsics és Reding közti szóváltáshoz.

A sajtótitkár kételkedik abban, hogy a fideszesek távolmaradását zokon vették volna Daulék. Az Új Magyar Szónak úgy nyilatkozott, hozzá nem jutottak el ilyen információk.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.