A visegrádi országok lakói közül a lengyelek a legbüszkébbek a történelmükre, őket a csehek követik, harmadik helyen állnak a magyarok és utolsók a szlovákok – derül ki abból a vizsgálatból, amely első ízben keresett választ arra a kérdésre, hogyan látják történelmüket és egymást a négy V4-ország lakói.

Nagymihály (Michalovce), 2010. augusztus 27. Demeter Andrej, becenevén Marika pózol takarítás közben a kelet-szlovákiai Nagymihály romatelepén. Saját költségébõl építtetett falat a közeli lakótelep több mint félszáz családja, hogy távol tartsa a szomszédságban lévõ romatelep lakóit saját lakhelyétõl; a mintegy 500 méter hosszú falrendszer most újabb 25 méteres fallal bõvült. A lakótelep lakói szerint a falra azért volt szükség, mert a romák „toalettnek használták a környéket, szétdobálták a szemetet, rongálták az épületeket”. A mintegy 1800 fõs, jórészt guberálásból élõ romatelep lakói tiltakoznak az építmény ellen, miután a város így egyre nagyobb kerülõvel közelíthetõ csak meg számukra. MTI Fotó: Balázs Attila

A magyarok nyolcvan százaléka egyetlen lengyel történelmi személyt sem tudott megnevezni, míg a lengyelek 90 százaléka volt hasonlóan néma a magyar történelem felidézésekor. A pozsonyi Társadalmi Kapcsolatok Intézete (IVO) által koordinált – a Nemzetközi Visegrádi Alapból finanszírozott – felmérés, amely a visegrádi országok közvélemény-kutató intézeteinek bevonásával történt, kimutatta: a közép-európaiak keveset tudnak egymásról. Az októberben végzett, Csehországban, Lengyelországban, Magyarországon és Szlovákiában 1000-1200 felnőttkorú megkérdezésével lebonyolított felmérés nem csak az egymásról kialakított képet, de az adott ország saját történelméhez való viszonyát is megmutatta.

Múltjukra a lengyelek a legbüszkébbek: 25 százalékuk rendkívül, 51 százalékuk alapvetően pozitív képet őriz az ország történelméről. Magyarországon ez az arány csak 14 és 43, míg a negatívan vagy szégyenkezve nyilatkozók aránya 42 százalék. A cseheknek már csupán 10 százaléka rendkívül büszke – igaz, az alapvetően pozitívan nyilatkozók aránya 48 százalék –, míg a szlovákoknál már a saját történelmükhez negatívan viszonyulók alkotnak 51 százalékos többséget.

Hiába azonban a 42 százalékos elutasítás Magyarországon, a hazai válaszadók között a legnagyobb (34 százalék) azok aránya, akik szerint nincs olyan konkrét történelmi személy, aki miatt szégyenkeznünk kéne. A negatív listát egyébként Rákosi Mátyás vezeti 18 százalékkal, mögötte Szálasi Ferenc 12, Horthy Mikós 8 százalékot kapott. A magyarok legszívesebben a reformkort idézik fel: 31 százalékot kapott Kossuth Lajos, 28-at Széchenyi István, az ötödik helyen 13 százalékkal Petőfi Sándor jött be. (A 3. és 4. helyet Mátyás király csípte meg 20 és Szent istván 18 százalékkal.)

A lengyelek ezzel ellentétben mind büszkeségük, mind szégyenük alanyait a 20. században találták meg: 48 százalékuk II. János Pál pápára a legbüszkébb, aki mellett 26 százalékkal a két világháború között Lengyelországot vezető Pilsudski marsall és a posztszovjet Lengyelország élén álló Lech Walesa – 14 százalékkal – került a dobogóra. (A kimaradt idősík – a Lengyel Népköztársaság – hozta többnyire a negatív hősöket: Jaruzelski, Bierut és Gomulka 7-5-4 százalékkal jutottak fel, bár a listát 8 százalékkal Jaroslaw Kacyinski, 2006–2007 közötti kormányfő, a Jog és Igazságosság párt feje vezeti.)

Szlovákiában is élő politikus áll az antilista élén: Vladimir Meciar egykori kormányfő. Utána ugyan a III. Birodalom csatlósaként kvázifüggetlen Szlovákia vezetője, Jozef Tiso jön, de a 3. és 5. már ismét aktuálpolitikus: a nacionalista Jan Slota (14) és a korábbi kormányfő Mikulas Dzurinda (5). Közéjük Gustav Husak, a szovjet blokkon belüli Csehszlovákia utolsó elnöke került be.

Ellentmondás azonban a félmúlt megítélése: a legtöbben Magyarországon és Szlovákiában sajnálják, hogy megszűnt a kommunizmus (15-15 százalék), bár a szlovákok elítélőbben nyilatkoznak a kommunista vezetőkről, mint a csehek, akiknek csak 8 százaléka érez nosztalgiát a szovjet blokkban leélt évek iránt. Lengyelországban ez az arány 6 százalék.

Magyarországon a legkisebb azok aránya is, akik örülnek a rendszerváltásnak: 54 százalék, szemben Szlovákia 56, Csehország 71, Lengyelország 75 százalékával. Ugyanakkor hiába a cseh lelkesedés a bársonyos forradalom iránt, az akkor kitűzött cél elérése – az EU tagság – épp őket lelkesíti a legkevésbé: arányuk 43 százalék. Utánuk a magyarok visszafogott öröme jön 47 százalékkal, míg a szlovákok 53, a lengyelek 60 százaléka éli meg pozitívan országuk révbe érését.

A felmérésből az is kiderült, hogy a csehek és szlovákok nem bíznak a magyarokban, a lengyelek és csehek pedig az oroszokban és a németekben. A szlovákok szeretik az oroszokat, de nem bíznak az amerikaiakban, viszont a magyarok szeretik az osztrákokat és a németeket, ugyanakkor félnek az oroszoktól.