Kis Nicolás, nagy Gatsby

Egy pelyhes állú kamasz tartja rettegésben a spanyol politikai életet és a királyi családot. A nagy Gatsby nyomába sem ér a helyi sajtóban „kis Nicolásnak” emlegetett húszéves fiúnak, aki meseszerű hazugságaival csúnyán átverte a spanyol elitet.

Már kamaszként bejárása volt a legfelsőbb körökbe, szívességeket tett befolyásos üzletembereknek, és még VI. Fülöp király júniusi eskütételére is hivatalos volt. Egyeseknek azt hazudta, hogy ő a miniszterelnök-helyettes tanácsadója, másoknak azt, hogy a királyi családnak dolgozik, de volt, amikor titkos ügynöknek adta ki magát. Ám a közelmúltban belegabalyodott a hazugságok hálójába. Mióta kiengedték az őrizetből, naponta fenyegetőzik a médiában a kiterítésre váró szennyessel. Ismerősei viszont rádöbbentek, hogy semmit sem tudnak Francisco Nicolás Gómez Iglesiasról.

A király helyett csak
A király helyett csak "kis Nicolás" (jobbra) érkezett az étterembe

A madridi középosztálybeli családból származó fiú 2009-ben, 15 éves fejjel csatlakozott a Néppárt ifjúsági tagozatához. Az El País portréja szerint ekkor kezdte építgetni élete hazugságát, ami olyan jól ment, hogy rövidesen minden fontos eseményen látni lehetett kamaszos-mosolygós arcát. Facebook-oldalát elárasztották a José María Aznar exkormányfővel és más prominens személyiségekkel készült közös képek. Úgy tűnt, a kis Nicolás mindenkit ismer. A kifogástalanul öltözködő kamasz közeledését örömmel fogadták, ő pedig ezt kihasználva tekintélyes kapcsolati hálót épített ki.

Ismerősei szerint a lenyűgöző beszélőkével megáldott fiút hamarosan úgy ismerték, mint aki némi ellenszolgáltatás fejében sok szívességet el tud intézni. Nicolás nem volt szívbajos: állítólag a korrupciós botrányba keveredett egykori katalán kormányfő, Jordi Pujol ügyvédjét is megkörnyékezte, mondván, közben tud járni védencéért. Vélhetően sokan igénybe vették szolgálatait, az ügyet ismerők szerint egy fontos üzleti ebéd megszervezéséért tízezer eurós (mintegy hárommillió Ft) „zsebpénz” ütötte a markát, egy tízmillió eurós ingatlanvásárlásért pedig 25 ezer eurót számolt fel.

Életmódja tükrözte hamis személyiségét. Madrid előkelő negyedében lakott egy 700 négyzetméteres házban, amelyet hivatalosan egy építőipari cég bérelt havi 5700 euróért. Akár exkluzív partit adott, akár üzleti tárgyalást folytatott, a spanyol sajtónak nyilatkozó vendégek szerint mindig állt az ajtó előtt egy fegyveres Fülöp-szigeteki őr. A pompát látva kevesen kételkedtek, de a szabadidejében üzleti iskolába járó diák lassan elveszett a hazugságokban.

Egy éve kezdődtek a bajok, miután „meséibe” többször is belekeverte a királyi családot. Augusztusban ebédmeghívást kapott egy üzletembertől, mire Nicolás közölte, ha lehet, hozna magával egy vendéget: VI. Fülöp királyt. Még az étterembe is „odaszólt valaki” a királyi palotából, így lélegzet-visszafojtva várták az uralkodót. Az említett napon meg is jelent egy konvoj. A személyzet izgatottan nézte a középső autót, amelyből végül a király helyett csak a kis Nicolás pattant ki.

Ám ezzel elvetette a sulykot. A hatóságok felfigyeltek a fiúra. Októberben tartóztatták le egyebek között csalásért és okirat-hamisításért. A lakásán rendőrségi rendszámokat is találtak. A királyi család és a hírszerzés jogi lépést fontolgat, a közvélemény pedig találgatja, miként tudott mindenkit rászedni Nicolás, és hogy egyedül tette-e. A kommentárokban a mai Spanyolország metaforájaként emlegetik a blamázst. „A dáridózó, együgyű emberek országa vagyunk, a pénz megszállottjai” – így egy publicista. Erre Nicolás is hamar rájött, ám fantáziája túlzottan meglódult. Pedig ilyen képességekkel fényes politikai karrier várhatott volna rá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.