Kínai tüntetés a budapesti japán követség előtt

Mintegy 150 ember tüntetett hétfő délután a budapesti japán nagykövetség előtt, egy férfit előállítottak - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.

Pap Judit, az ORFK kommunikációs szolgálatának munkatársa elmondta: egy magyarországi kínai szervezet által bejelentett demonstráció egyik résztvevője megkísérelte tojással megdobni a nagykövetséget, ezért a helyszínt biztosító rendőrök figyelmeztették. A férfi - az MTI információi szerint egy kínai állampolgár - azonban mégis eldobott egy tojást a diplomáciai épületet megcélozva, ezért garázdaság szabálysértése miatt előállították a XII. kerületi rendőrkapitányságra. A férfi megtagadta személyazonossága igazolását.

A sajtóügyeletes hozzátette: a tüntetés további atrocitások nélkül fejeződött be, egyben cáfolta azt a sajtóértesülést, amely szerint a budapesti japán nagykövetet rendőri kísérettel menekítették volna ki a hátsó kijáraton.

A kínai-japán viszony azután mérgesedett el, hogy a japán kormány szeptember elején megvásárolta egy magánszemélytől a vitatott Szenkaku-szigetcsoport három tagját. A kelet-kínai-tengeri szigeteket Kína és Tajvan is a magáénak vallja, emiatt heves Japán-ellenes tüntetések voltak száznál több kínai városban, a feldühödött tömeg több helyen megtámadta és megrongálta japán cégek képviseleteit. A két ország közötti feszültség miatt a kínai kormány vasárnap lemondta a kínai-japán kapcsolatok normalizálásának 40. évfordulója alkalmából csütörtökre tervezett ünnepséget. Az apró, lakatlan szigeteket halban gazdag vizek övezik, környékükön jelentős kőolaj- és földgázlelőhelyeket valószínűsítenek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.