Kína szőröstül-bőröstül megveheti Moldovát

Az ügyletnek túl sok anyagi akadálya nincs, Moldova éves GDP-je, nyolc, költségvetése mindössze másfél milliárd dollárra rúg. A Kreml helyeslően bólogat.

Nagy feltűnést keltett és találgatásokra adott alkalmat az, hogy Kína – erőteljes gazdasági és részben politikai célkitűzésekkel – megjelent a Fekete-tengeri régióbann. Peking készségesen jelezte, gazdasági segítségként hajlandó egymilliárd dolláros hitelt nyújt Chisinaunak, szokatlanul alacsony, három százalékos kamattal. Ezen túl biztosítja az ország gazdasága működéséhez szükséges anyagi hátteret; a moldvai GDP nyolcmilliárd dollár, a költségvetés pedig mindössze másfél milliárdra rúg.

Elemzők azt sejtik, hogy a háttérben egy orosz-kínai megállapodás van, Oroszország igyekszik kihasználni a jelentékeny kínai tőkefelesleget, hogy ezzel is megakadályozza Moldva „kiszolgáltatottságát” a Nyugatnak. Ebben Kína is bizonyos fokig érdekelt, hisz ő sem látná szívesen, hogy a Fekete-tenger NATO játszómedencéjévé váljék a közeljövőben.

Az Asia Times cikke emlékeztet rá: Pekingben – miként Moszkvában is – ingerülten vették tudomásul, hogy a Barack Obama moszkvai útja után Ukrajnában, illetve Grúziában megjelenő Joe Biden alelnök olyan gesztusokat tett, amelyek csábító erővel hathatnak a poszt-szovjet térségre.

Az orosz-kínai érdekek más szinten is összefonódnak. Mindkét felet eléggé aggasztja a közép-ázsiai iszlamista újjáéledés, és már körvonalazódik is köztükegyfajta együttműködés e veszély elhárítására. Az orosz lépéseket egyébként mindig nagy aggodalommal figyelő Peking most örömmel vette tudomásul, hogy Moszkva Os, Kirgizisztán második legnagyobb városa mellett újabb katonai bázist akar nyitni. A bázis pont azokat az összekötő utakat vágja el, melyeken az iszlám hatás, a fegyverek és a segély a Hszincsiang-Ujgur autonóm területre vándorol Közép-Ázsián át.

Bár Kína nem társult a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetéhez (KBSZSZ) – ez a poszt-szovjet térség államainak Moszkva által vezetett katonai erejét fogná össze a jövőben –, annak mégis feltétlenül örülne, ha Közép-Ázsiában létrejönne egy ilyen katonai szövetség, mely a NATO ellensúlyát jelentené, és amely nem mellesleg, segítene megfékezni az iszlamista erők megerősödését – zárja elemzését a pánázsiai lap.

 

Forrás: globusz.net

Kéregető asszony választási plakátok előtt Chisinauban
A woman begs in front of a board displaying campaign posters for the upcoming parliamentary election in Chisinau March 28, 2009. Moldova's ruling Communist party led by outgoing President Vladimir Voronin increased its share of support ahead of the parliamentary election in two weeks, according to a poll issued on Tuesday. REUTERS/Gleb Garanich (MOLDOVA POLITICS ELECTIONS SOCIETY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.