Kilencven nap esélyt kap Bagdad

A kurd politikus népszavazással fenyegetőzik az országrészük hovatartozásáról

Ha sem jóakaratot, sem előremutató lépéseket nem látunk az új bagdadi kormánytól, akkor három hónap eltelte után kilépünk a kabinetből –mondta a Népszabadságnak adott telefoninterjúban Karwan Tahir, a kurd regionális kormány „külügyminiszter-helyettese”. – Ez a kilépés nem eredményez ugyan függetlenséget, de mint ahogy már korábban világossá tettük: kétsávos politikát folytatunk. Egyfelől az iraki rendszer keretein belül politizálunk, a másik út viszont a hovatartozásról való népszavazás nemcsak a kurd régióban, hanem a (központi kormánnyal) vitatott területeken is – közölte a Bagdadról már több tekintetben levált, az iraki kurd fővárosból, Erbilből saját diplomáciai tevékenységet folytató 8,3 millió fős északi országrész vezető politikusa. Hivatala az amerikaiakkal és az Európai Unióval is közvetlenül, Bagdad megkerülésével érintkezik.

Karwan Tahir, a kurd regionális kormány „külügyminiszter-helyettese”

Az új (síita arab) iraki miniszterelnök, Haider al-Abádi kormányát a napokban hagyták jóvá Bagdadban, és a felfokozott várakozásokat jellemzi, hogy John Kerry amerikai külügyminiszter már másnap az iraki fővárosba sietett tárgyalni. Washington Barack Obama (magyar idő szerint) csütörtök hajnali beszéde előtt akart gyorsan egységet demonstrálni ezzel. Az amerikai elnök a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezettel szembeni közös erőfeszítéseket ecsetelte.

Karwan Tahir állította: Kurdisztán régióra, ahol már másfél millió országon belüli menekült él, különösen nagy nyomást gyakorol a rettegett Iszlám Állam tevékenysége. Az Egyesült Államok és Európa partnerük e fenyegetés felszámolásában. – Irak nem engedheti meg magánnak, hogy még jobban belesüppedjen a káoszba. Ez Bagdad utolsó esélye, hogy „befogadó” kormánya legyen, amelyben minden fő államalkotó tényező (szunnita és síita arabok, illetve kurdok – a szerk.) megfelelő szerepet vállalhat – mondta a kurd külügyi vezető. Szerinte „nehéz döntés volt a kurd autonóm kormány részéről, hogy belement a részvételbe. Vállalta, de azzal a feltétellel, hogy nem vár a végtelenségig a Bagdaddal való vitái megoldására.”

Függőben lévő vitás ügyek terhelik Erbil és Bagdad kapcsolatát: így például a központi kormánnyal való anyagi nézeteltérések miatt a kurd régió három hónapos csúszásban van közalkalmazottai bérének kifizetésében. „Arra számítunk, hogy Abádi nem követi el elődje, Nuri al-Maliki hibáit, aki a felekezeteket megosztóan vezette az országot. Az ő politikája juttatta Irakot a mostani mély válságba.”

– A kurd kormány köszönettel fogadja a megnövekedett feladataihoz nyújtott európai uniós és annak részeként a magyar segítséget – szögezte le Karwan Tahir. Egyúttal donorkonferenciát szorgalmazott a menekültek megsegítésére. Mégpedig olyat, amelynek eredményeként a kurdok közvetlenül jutnának pénzforráshoz, nem pedig az ENSZ-en keresztül. „Közeleg a tél, és másfél millió olyan menekültről kell gondoskodnunk, aki nálunk talált nyugalomra az erőszak elől. A világszervezeten keresztül viszont bürokratikus akadályokon kell átküzdeniük magukat az utalásoknak” – mondta az erbili illetékes.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.