Kikkel zuhanyozott a nagyszombati érsek?

Nyilvánosságra hozta a pozsonyi TA3 hírtelevízió azokat a kérdéseket, amelyeket Marc Ouellett, a római püspöki kongregáció prefektusa még májusban intézett írásban Róbert Bezák nagyszombati érsekhez.

Ouellett többek között arra volt kíváncsi, vajon igaz-e, hogy kétes hírű – homoszexuális hajlamú, továbbá gyermekes – papokkal lakik együtt, akikkel rendszeren tornaterembe jár, és nyilvános helyeken együtt zuhanyozik. Bezák válasza: "Senki sem tájékoztatott arról, kik azok a kétes hírű személyek. A Szent Miklós téri érseki épületben lakom, az egyik szomszédom Ján Sokol emeritusz érsek, aki az elődöm, a másik oldalon pedig öt szerzetes nővér lakik. Tornászni azért járok, mert a gyakorlatok enyhítik a gerincbántalmaimat. Nyilvános fürdőket, szaunát sosem látogatok, az edzések végén pedig elvből egyedül zuhanyozom."

Robert Bezáknak azt is a szemére vetették, hogy túl gyakran jár ingben és farmerben, mintha megvetné a reverendát. – Mindig az alkalomhoz illően öltözködöm. Főleg a fiatalok közé valóban gyakran ilyen öltözékben megyek, de az érseki keresztet és a pecsétgyűrűt akkor is viselem. A reverendát pedig tisztelem, ráadásul a Vatikánban varrattam – írta a kérdés alá. A cölibátussal, az eutanáziával, a magzatelhajtással és a jegyesek házasság előtti nemi kapcsolatával kapcsolatos érdeklődésre annyit közölt, hogy az egyházi tanokhoz mindig hű. Éveken át oktatta a teológia morális tételeit, és életében is ezekhez ragaszkodik.

Ouellett  azt is firtatta, hogy az érsek miért alkalmazott havi 3500 euróért világi gazdasági tanácsadót. Főleg az alábbi válasz háboríthatta fel a Szentszéket: – Az illető megérdemli a jutalmát, mert átvilágította az érsekség ügyvitelét. Ha a munkájáról a római püspöki kongregáció is tudomást szerzett, akkor ez csalhatatlan bizonyítéka annak, hogy mennyire idegesek azok a személyek, akik a tevékenységének következtében elvesztették különféle jutalékaikat és anyagi kiváltságaikat. Mindannyian bíznak abban, hogy ha a gazdasági tanácsadót menesztik, akkor minden visszatérhet a régi kerékvágásba. Vajon az egyházunknak nincs állandó gondja a pénzügyek átláthatóságával? – kérdezett vissza az érsek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.