Kijevben felgyújtották a kommunista pártszékházat

Csütörtökre virradóra leégett az Ukrajnai Kommunista Párt kijevi székháza. A tűzoltók arra gyanakszanak, hogy szándékos gyújtogatást történt.

Az UNIAN hírügynökség szerint a tűzoltóság azért tartja valószínűnek a szándékosságot, mert az épület egyszerre három helyen kapott lángra. Más hírforrások arról is beszámoltak, hogy a pártirodában ismeretlen tettesek minden leöntöttek benzinnel, és a tűzoltók néhány benzines kannát is találtak az épületben, amely berendezéseit megrongálták, széfjeit feltörték.

Az épület földszintjén, illetve első emeletén száz négyzetméteres terület vált lángok martalékává, károk keletkeztek a második emeleten is, és az alagsor is égett.

A kijevi média ezzel kapcsolatosan felhívta a figyelmet arra, hogy február eleje óta a pártszékházban székelt a kijevi tüntetők, az úgynevezett Majdan átvilágítási bizottsága, amely sok dokumentumot tárolt ott. A dokumentumokat állítólag már szerdán elszállították onnan. A rendőrség szerda este, bírósági utasítást végrehajtva kétszer is a helyszínen járt, hogy a pártirodából való távozásra szólítsa az aktivistákat, akik végül késő éjszaka beadták a derekukat, és elhagyták az épületet, így a tűzvésznek nem volt áldozata.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.