Kijátssza a brüsszeli szankciókat a cseh dróngyártó

A cseh Primoco UAV cég Moszkva közelében gyárat épít, amelyben a jövő évtől saját tervezésű drónokat szerelnek össze – jelentette be az E15.cz internetes portálnak nyilatkozva Ladislav Semetkovský.

A cég tulajdonosa szerint az oroszországi lehetőségek óriásiak, ugyanakkor az uniós szankciók lényegesen nehezítik a gazdasági együttműködést, és mindkét félnek jelentős veszteségeket okoznak. „A Csehországban gyártott drónokat nem exportálhatjuk, mivel úgynevezett kétfunkciós, vagyis a hadseregben is felhasználható gyártmányról van szó, ami brüsszeli tilalom alá esik. Ezt az akadályt úgy küzdjük le, hogy orosz partnerünkkel közösen, Moszkvától mintegy száz kilométerre építünk gyárat és gyakorló létesítményeket. Mindeközben már tárgyalunk az illetékes orosz hatóságokkal, amelyek leginkább a mintegy 28 ezer kilométeres hazai kőolaj-, illetve gázvezeték őrzésére használnák ki ezeket a korszerű eszközöket, amelyekkel orvosságokat és más egészségügyi eszközöket szállítanának ritkán lakott, távoli területekre" – tájékoztatott a cégtulajdonos.

További kérdésre válaszolva kifejtette: „Jelenleg a dróngyártás akkora gazdasági durranás, mint a múlt század hetvenes éveiben az internet volt. Három évvel ezelőtt a világon mintegy háromszáz cég gyártott drónokat, mára a számuk legalább kilencszázra emelkedett. Rövidesen telített lesz a piac, ezért fontos megvetni a lábunkat Oroszországban" – közölte.

A cég Csehországban idén még csak 30 légi járműt állít elő, de jövőre már legalább százat szeretnének gyártani. Külföldre olyan csomagot árulnak, amelyben öt, kamerával és más szükséges eszközökkel felszerelt drón szerepel, továbbá két földi állomás kiépítését, valamint a szükséges betanítást is tartalmazza az egymillió eurós árajánlat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.