Kihasználta a merényletek okozta káoszt az al-Kaida

A jemeni hadseregnek sikerült kiűznie a terrorszervezet tagjait az egyik déli tartomány fővárosából, miután az al-Kaida fegyveresei elfoglalták azt, és húsz katonával végeztek összecsapások során.

A harcok néhány órával azután törtek ki, hogy Jemen fővárosában, Szanaában az Iszlám Állam öngyilkos merénylői mecseteknél robbantották fel magukat. A pénteki ima miatt a mecsetekben sokan voltak, több százan sebesültek meg. A támadásnak eddig 137 halálos áldozata van, köztük gyerekek is.

A merényletekre és az al-Kaida támadására egy nappal azután került sor, hogy csütörtökön heves harcok törtek ki Ádenben, ahová Abdrabbuh Manszúr Hádi elnök februárban menekült, miután a húszik szeptemberben ostrom alá vették Szanaát, és elfoglalták az elnöki palotát.

A harcok péntekre csillapodtak, így megnyithatták az ádeni repteret is, de a Reuters szerint politikai elemzők attól tartanak, hogy a húszik lázadása arra sarkallja a jemeni szunnitákat, hogy együttműködjenek az al-Kaidával és az Iszlám Állammal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.