Kiadtak Magyarországnak egy bolgár embercsempészt

A bolgár hatóságok kiadták Magyarországnak azt a bolgár embercsempészt, akinek átalakított autójában két afgán halt meg, amikor a jármű tavaly nyáron balesetet szenvedett az M5-ös autópályán – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerdán a rendőrség honlapján.

Felidézték, hogy egy határsértőket szállító bolgár kisbusz tavaly augusztus 11-én az M5-ös autópályán Újhartyán térségében átszakította a szalagkorlátot és felborult. A baleset következtében az embercsempészet céljára speciálisan átalakított kisbusz hátsó duplaajtós részében rejtőző afgán állampolgárok közül ketten meghaltak, heten pedig súlyosan megsérültek. A jármű vezetője és a mellette ülő társa a helyszínről elmenekült.

A nemzetközi együttműködés keretében folytatott nyomozás során a gyanú két bolgár állampolgárra terelődött. Ellenük bűnszervezetben elkövetett embercsempészés miatt nemzetközi és európai elfogatóparancsot adtak ki.

Egyiküket, a 35 éves Szvetoszláv Marinov R.-t november végén, a szófiai reptéren elfogták, kiadatási letartóztatásba helyezték és 2015. február 3-án átadták a magyar nyomozóknak. Társát, a 45 éves Koljo Georgiev Kolevet még keresik a hatóságok.

A nyomozás jelenlegi adatai szerint a most elfogott férfi egy embercsempészésre szakosodott bolgár bűnszervezet tagjaként, összesen hét alkalommal legalább 130 illegális bevándorlót csempészett Magyarországon keresztül Nyugat-Európába.

A gyanúsítottal szemben a büntetőeljárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda embercsempészés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.