Kounalakis budapesti működése akarva-akaratlanul Orbán Viktorhoz kötődik. Mire ideért 2010 elején, már csak az volt a kérdés, lesz-e Fidesz-kétharmad. Az új nagykövet felkereste a regnáló kormányfőt, Bajnai Gordont, aki igen jó benyomást tett rá. Az akkori kormányilletékesekkel folytatott találkozókra rányomta bélyegét az, hogy a szocialista párt vezetői tudatában voltak, napjaik meg vannak számlálva a kormányzati pozíciókban. Ők, a mai ellenzék nagyjából ennyi helyet kapnak Kounalakis könyvében. A nagykövet asszonyt sokkal jobban izgatta a jobboldal vezére.
A találkozón Orbán mellett a későbbi külügyminiszter, Martonyi János is jelen volt. Eleni két tiszteletkörrel kezdett, majd úgy gondolta, ideje megtörni a jeget. Megdicsérte Magyarországot, hogy milyen ügyesen kezelte a drámai gazdasági válságot. Rosszabbat nem is tehetett volna. „Katasztrófa, ami itt történt”, csapott át szónoklatba az asztaltól felugró Orbán, aki mindenért a szocialistákat hibáztatta. „Mindent elloptak! Mind kommunista milliomos! Nem is, ezek bolsevik milliárdosok!” Kounalakis meg volt döbbenve, Orbán pedig ráeszmélt, nem ez volt a legjobb üdvözlési mód. Eleni aznap éjjel képtelen volt aludni.
Az járt a fejében, itt lesz még három-négy évet és nem akar „zárt ajtókkal találkozni” – írta a Vasárnapi Hírek. A megoldásnak egy HVG-interjú kínálkozott, ebben „az ifjú Bill Clintonhoz” hasonlította Orbánt. Az amerikai követség emberei nem győzték elmagyarázni sajtókapcsolataiknak, hogy ezt mégsem kellene túlhangsúlyozni. Két évvel később Kounalakis New Yorkban találkozott Bill Clintonnal, aki azt kérdezte, mit gondol Orbánról. Eleni azt válaszolta, egyesek őrültnek tartják, de ő nem hiszi, hogy igazuk lenne, Orbán tud nagyon kedves és racionális lenni.
Mégis, nem úgy tűnik, hogy ugyanazok a meghatározásai a demokráciáról, a szabadságról és a szabad piacról, mint nekünk. Úgy tünteti fel magát, mint az egyetlent, aki meg tudja védeni a magyar népet a korrupt külső befolyással szemben. Kounalakis azt is hozzátette, hogy megbízható partner nemzetközi ügyekben. Nem sokkal ezután a baltás gyilkos elengedése Azerbajdzsánba – amiben szerinte Szijjártó Péter játszotta a kulcsszerepet – alaposan megingatta ezt a hitet.
A Szabadság téri Reagan-szobor avatása után Orbán fogadta a republikánus küldöttséget. Edwin Meese volt igazságügy-miniszter azt mondta Orbánnak, hogy Reagan mindig hagyott valamit a politikai ellenfélnek, azért, hogy úgy érezzék, ők is nyertek valamit, és hajlandók legyenek együtt dolgozni az országért. Orbán szemei összeszűkültek, arca megmerevedett, annyit mondott, nem tehet engedményt a szocialistáknak, mert akkor a Jobbiknak is kell. Magyarország azonban Hillary Clinton amerikai külügyminiszter 2011 júniusi budapesti útját követően került fel az amerikai problématérképre.
A végső diplomáciai lökést Hillary Clinton Orbánhoz intézett levele adta meg, amelyben azt kérte, az új alaptörvény életbelépése (2012. január 1.) előtt vizsgálják át a problémás törvényeket. Január 3-án a magyar kormány ünnepséget rendezett az operaházban az új alkotmány tiszteletére. Kounalakisnak a State Department azt javasolta: egy bécsi kiruccanással bújjon ki a meghívás alól, ő azonban úgy gondolta, nem kell félni nem elmenni az Operába. „Otthon maradtam a papucsaimmal és néztem a közvetítést. Ez volt nagyköveti ténykedésem mélypontja.”
