Kevesebb a trágárság a szlovákiai fizetős internetes portálokon

Éppen egy hónapja vezette be kilenc szlovákiai kiadó a fizetőkaput az általuk működtetett internetes portálokon. Azóta bizonyos tartalmakért havi 2,90, illetve évi 29 eurót kell fizetni.

Tomás Bella, a rendszert működtető Next Big cég szakértője hétfőn közölte, hogy egy hónap kevés idő az alapos tanulságok levonásához. Azt azonban elárulta, hogy ezeken a honlapokon jelentős mértékben csökkent a trágár hozzászólások, a rasszista és nacionalista megnyilvánulások, valamint a szerzők grafomániájáról árulkodó, semmitmondó véleménynyilvánítások száma.

Ennek köszönhetően jóval színvonalasabb viták bontakoznak ki az egyes írások kapcsán, amelyek további jó ízlésű látogatók érdeklődését keltik fel.  Ezt az eredményt úgy érték el, hogy csak az előfizetők írhatnak kommenteket korlátlan mennyiségben, a többi látogató naponta legfeljebb három hozzászólást vagy blogot küldhet. - Ezen a szabályon leginkább a BBC szakértői lepődtek meg, akik elmondták, hogy Nagy-Britanniában ösztönözni kell a látogatókat, hogy írjanak, ezért csodálkoztak a mi korlátozásunkon, amelyet helyénvalónak tartunk – nyilatkozta Bella.

Egyelőre nem árulta el, hogy mennyi az előfietőjük. Állítása szerint azonban két nap alatt teljesítették az első havi tervüket. - Semmivel sem csökkent, sőt: négy hét alatt növekedett is annak az esélye, hogy fokozatosan tömeges méretű lesz az előfizetés – tette hozzá.

Északi szomszédainknál jelenleg kilenc portál összesen harmincnégy szolgáltatásáért kell  fizetni, internetes vagy hagyományos banki átutalással. Az előfizetők jelszót kapnak, amely alapján jutnak be a Piano rendszer fizetőkapuján. A befolyt összeget a kilenc kiadó az egyes portálok látogatottsága alapján osztja el egymás között.

Minden szerkesztőség önállóan döntött arról, hogy milyen tartalmat tesz fizetőssé. A legnagyobb példányszámú (hivatalos adatok szerint naponta átlagosan 58 ezret adnak el belőle ) véleményformáló napilap, a Sme legfrissebb számát már éjféltől lapozhatják az internetes előfizetők, az aktuális kommentárokhoz is csak ők juthatnak hozzá a világhálón. Az olvasói fórumokba is korlátozás nélkül kapcsolódhatnak be, a többi látogató már csak naponta háromszor jelentkezhet ingyenesen. Ugyanilyen megoldást választott a pozsonyi Pravda (átlagos példányszáma 54 ezer) és a Sport napilap (becsült példányszáma 30 ezer körül) is. Ennél sokkal többet helyez el a fizetőkapu mögött a Hospodárske noviny (17 500) gazdasági napilap, továbbá a rendszerhez csatlakozó Tyzden nevű közéleti hetilap, a JoJ kereskedelmi tévé portálja, valamint a PC Revue havi folyóirat is. Májustól a Mediálne.sk hírportál minden szekciójáért fizetni kell.

Már tavaly több pozsonyi kiadó  mérlegelte a fizetőkapu bevezetését, de egyedül nem merték vállalni ezt a lépést, mert a felmérések szerint a szlovákiai lakosság többsége határozottan elutasította ezt az elképzelést. Matus Kostolny, a Sme főszerkesztője kifejtette: ezért közösen igyekeznek rávezetni a felhasználókat arra, hogy az internetes tartalom sincs ingyen. Miként csaknem mindenért, ezért a szolgáltatásért is fizetni kell, mert a reklámbevételek távolról sem fedezik a költségeket.  A mostani siker után már mások is szeretnének csatlakozni a  rendszerhez. Tomas Bella szerint a viszonylag kis lélekszámú Szlovákiában az átalánydíjas közösen működtetett rendszer a legjobb megoldás, amely iránt már a skandináv államok is érdeklődnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.