Kettős állampolgárság: már több mint hatszázan veszítették el a szlovákot

Magyar csak 42 van közöttük, de a hatóságok zaklatják őket, mert személyiségi jogaik miatt nem akarják beszolgáltatni a személyi igazolványaikat és az útleveleiket.

Három év alatt 641 személy veszítette el szlovák állampolgárságát azért, mert más országét vette fel – tájékoztatott a pozsonyi belügyminisztérium kommunikációs osztályának munkatársa. Ivan Netík elmondta azt is, hogy a legtöbben a cseh (274 személy), a német (122), az osztrák (79), a brit (55), valamint  a magyar (42) állampolgárságot vették fel.

A pozsonyi parlament a könnyített honosításról rendelkező magyarországi jogszabályra regálva, 2010 nyarán gyorsított eljárásban fogadta el a még mindig hatályos jogszabályt, amely megtiltotta a kettős állampolgárságot. A  Híd párt parlamenti képviselői több szlovák kollégájukkal együtt két évvel ezelőtt a kassai székhelyű alkotmánybírósgtól kérték a jogszabály eltörlését. Főleg arra hivatkoztak, hogy az ország alaptörvénye szerint akaratán kívül senki sem fosztható meg a szlovák állampolgárságától. Beadványukról azonban még nem született döntés, holott már többször – a legutóbb idén, szeptember 1-jén, a szlovák alkotmány elfogadásának évfordulóján – ébresztőórákkal tüntettek magyarok és szlovákok azért, hogy a taláros testület végre határozzon ebben az ügyben.

Mindeközben több szlovákiai magyart – köztük a éves rimaszombati Tamás Ilona nyugdíjas pedagógust – zaklattak a hatóságok, mert alkotmányos jogaikra hivatkozva, nem voltak haljandók beszolgáltatni a személyi igazolványaikat és az útleveleiket. Néhányan jogorvoslatért a strasbourgi emberjogi bizottsághoz fordultak, amely azonban nem hozhatott érdemi döntést, mert az Emberi Jogok Európai Egyezménye az állampolgársági jogot nem tartalmazza. A testület csupán azt állapította meg, hogy az érintettek  szlovák állampolgársága a hatályos törvény alapján szűnt meg. A feltételezett alkotmánysértéssel nem foglalkozhattak. A szlovák állampolgársági törvény magyar kezdeményezésre napirendre került az Európai Parlament (EP) petíciós bizottságának legutóbbi ülésén is, de döntés egyelőre ott sem született.

Értesüléseink szerint a kormánypárti Smer-SD szakértői az EBESZ kisebbségügyi főbiztosával egyeztetve olyan törvénymódosításon dolgoznak, amely alapján kettős állampolgár csak az a szlovákiai illető lehetne, aki életvitelszerűen huzamosabb ideje él valamelyik külföldi országban. Miroslav Lajcák, a pozsonyi diplomácia vezetője többször kijelentette, hogy a kettős állampolgársággal kapcsolatos szlovák-magyar jogvitát a két érintett kormány által kinevezett szakértők igyekeznek rendezni. Több konkrétumot sem Pozsonyban, sem Budapesten nem közöltek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.