Két felvidéki magyar képviselő juthat be az EP-be

Szlovákiában a Robert Fico vezette Smer fölényesen nyert, de a jobboldali ellenzéki pártok eggyel több politikust küldhetnek Brüsszelbe és Strasbourga, mint a legerősebb kormánypárt.

A jelenlegi legerősebb pozsonyi kormánypárt nyerte meg Szlovákiában az európai parlamenti választásokat is, miután a szombati voksoláson az érvényes szavazatok 32,01 százalékát szerezte meg - jelentették be vasárnap este Pozsonyban. Ennek köszönhetően a Smer öt jelöltje jutott be az Európai Parlamentbe. Köztük Monika-Flasíková Benová, eddigi ep-képviselő, aki a legtöbb preferenciaszavazatokat kapta, valamint Boris Zala, a pozsonyi törvényhozás külügyi bizottságának jelenlegi elnöke.

A Magyar Koalíció Pártja 11,33 százalékot szerzett, igy minden bizonnyal továbbra is két képviselője lesz Brüsszelben és Strasbourgban, Bauer Edit és Mészáros Alajos egyetemi tanár személyében. Északi szomszédainknál mindössze 19,64 százalékos volt a részvételi arány.

A Smer és az MKP jelöltjein kívül az ellenzéki Szlovák Kereszténydemokrata Uniónak (SDKÚ) és a szlovák Kereszténydemokrata Mozgalomnak (KDH) két-két képviselője (Eduard Kukan volt külügyminiszter, Peter Stastny egykori világhírű jégkorongozó, illetve Anna Záborská és Miroslav Mikolásik, eddigi ep-képviselők ) jutott be az európai képviselő testületbe. Ahova először került be a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) egyik képviselője. Csak egy helyet szerzett a Vladimír Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Néppárt (LS-HZDS) is, ami jelentős veszteség, mert idáig hárman képviselték ezt a kormánypártot.

Lapunknak nyilatkozva Csáky Pál különösen a voksolások előtti, MKP-ellenes provokációk és a párton belüli viszálykodások miatt jónak nevezte a végeredményt, mert az itteni magyarságnak továbbra is annyi képviselője lesz, mint idáig volt, holott Szlovákiának az új megbizatási időszakban a az eddigihez képest eggyel kevesebb mandátum jut. A pártelnök a jövő évi parlamenti választások előtt jelzésértékűnek tartja, hogy a három szlovákiai ellenzéki párt összesen hat képviselőt küldhet az Európai Néppártba, míg a Smer csupán ötöt az európai szocialisták családjába. - Ezért szorosabb együttműködésre van szükség a szlovákiai jobboldali pártok között - szögezte le az MKP elnöke.

Az MKP tiltakozik

A Magyar Koalíció Pártjának parlamenti képviselői közül csak egy személy vesz részt Ivan Gasparovic államfő június 15-én sorra kerülő beiktatásának hivatalos részén. A Szent Márton székesegyházban tartandó Te Deumon, illetve az állami fogadáson pedig egyetlen magyar képviselő sem lesz jelen. - Igy tiltakozunk a szlovák elnök MKP-ellenes megnyilvánulásai ellen - jelentette be Csáky Pál.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.