Készül a terv a közös európai hadseregről

Az év végéig elkészülhet az uniós terv a Magyarország által felvetett európai hadsereg megvalósításáról - mondta az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke az Európai Unió külügyi bizottságainak elnökeivel folytatott pozsonyi tanácskozás után az MTI-nek. A kétnapos találkozón tapasztaltak alapján Németh Zsolt a magyarországi októberi kvótareferendumot is rendkívül időszerűnek nevezte, mivel fenntartható migrációs politikára van szükség, de annak megvalósítására a kvótarendszer alkalmatlan eszköz.
Németh Zsolt elmondta: az Európai Unió külügyi bizottságai elnökeinek konferenciáján részt vett Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője és az EU soros elnökségét betöltő Szlovákia külügyminisztere, Miroslav Lajcák is.

A tanácskozásnak három kiemelt témája volt. A migráció kérdésének megvitatása alapján Németh Zsolt úgy véli, hogy az EU által javasolt kvótarendszer egyre több sebből vérzik. Mint mondta: Lajcák azt hangsúlyozta, hogy ez a megoldás nem emberséges, mivel nem veszi figyelembe az emberek saját letelepedésével kapcsolatos döntését. A szlovák külügyminiszter ehelyett egy fenntartható migrációs politikai megalkotását szorgalmazta. Németh Zsolt szerint ezért is rendkívül időszerű a Magyarországon október 2-án megrendezendő népszavazás, amely orientálhatja az Európai Unió döntését.

Másik kiemelt témaként a külügyi bizottsági vezetők az Európa Tanács által nyáron elfogadott "Erősebb Európa" címet viselő európai globális stratégiáról is tanácskoztak. Németh Zsolt ennek kapcsán kiemelte: akkor lesz erősebb Európa, ha képes lesz arra, hogy a biztonság és védelempolitika területén is megfogalmazza önmagát. A fideszes politikus ismertette kollégáival a magyar álláspontot, miszerint az Európai Unió előtt álló egyik legfontosabb feladat jelenleg az európai hadsereg létrehozása.

Németh Zsolt azt mondta, ebben a konferencia résztvevői és Federica Mogherini is egyetértett. Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője azt mondta: még ebben az évben egy úgynevezett európai uniós védelmi csomagot kíván letenni, az európai hadsereg megvalósításának menetrendjével együtt.

Mindemellett megvitatták az EU keleti és déli szomszédságának ügyeit is. Németh Zsolt ennek kapcsán kiemelte: Európának elemi érdeke, hogy szomszédságában stabilitást teremtsen. Ennek rövid távon a legfontosabb eszköze az, hogy az EU megadja a felajánlott vízummentességet Ukrajnának, Grúziának, Törökországnak és Koszovónak. Az EU ennek a négy országnak megígérte a vízummentességet, de ennek teljesítése során megtorpant - idézte fel Németh Zsolt, aki szerint ezzel az EU szavahihetősége forog kockán, s ezáltal az EU veszélyezteti közvetlen szomszédságának stabilitását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.