Kesztyűs kézzel bántak a Mubarak-rendszer vagyonával

Nem tartotta be a nemzetközi szankciókat Nagy-Britannia a Mubarak-család és a rezsim vezetőinek vagyonával kapcsolatban. A számlákat nem fagyasztották be, és az ingatlanok egy részét sem foglalták le – derül ki a BBC hat hónapos kutatómunkájából.

A The Guardian című brit lap szerint a brit kormány tagjai abban érdekeltek, hogy fenntartsák a jó viszonyt az arab pénzügyi szektorral, amelyben még mindig ott ülnek az előző rezsim prominens tagjai.

A Mubarak-rendszer tavaly februári bukása után három nappal az átmeneti kabinet kérte a nyugati kormányokat, hogy fagyasszák be az előző rezsim tagjainak vagyonát. Erre Svájc fél órán belül válaszolt. A brit külügyminiszter, William Hague három nappal később jelentette be, hogy együttműködnek az egyiptomi kormánnyal. További 37 napjukba telt, míg valóban bevezették a szankciókat, ezen idő alatt pedig a rezsim vezetői könnyen kimenthették a pénzüket – áll a jelentésben.

A BBC más mulasztást is feltárt. Például Mubarak egyik miniszterének felesége még tavaly novemberben is megtehette, hogy saját nevén bejegyeztesse cégét Londonban, hét hónappal azután, hogy be kellett volna fagyasztani vagyonát. Hasonló eset a Medinvest Associates cégé, amelynek társalapítója Mubarak egyik fia, Gamal. A vállalat egészen idén februárig működött, és akkor is saját akaratukból szüntették be a cég tevékenységét. Sőt, annak sincsen semmi nyoma, hogy lefoglalták volna Gamal tízmillió fontot érő házát, amely a forradalom előtt évekig az otthona volt, legutoljára 2010-ben jelölte meg hivatalos dokumentumon lakcímeként.

Nagy-Britannia elfogadta Egyiptom kérését, hogy fagyasszák be a rezsim vezetőinek vagyonát. Egyiptom viszont azt állítja, a britek állandóan információt kértek, mielőtt cselekedtek volna. Asszem al-Gohari, az Egyiptomi Tiltott Javak Hatóságának vezetője elmondta: – Nagy-Britanniát a jog kötelezi, hogy segítsen nekünk. De nem tesznek semmi erőfeszítést a pénz visszaszerzésére. Mindig azt mondják, hogy adjunk nekik még több bizonyítékot. Van ennek értelme? Egyiptomban vagyunk, és Nagy-Britanniában kutatunk a pénz után.

Alistair Burt, a brit külügyi iroda minisztere elmondta, megértik, hogy Egyiptom nagyon érzékeny erre az ügyre, és együtt dolgoznak a hatóságokkal, hogy be tudják azonosítani a szóban forgó vagyonokat. – Nagyon fontos, hogy az ellopott javak visszaszolgáltatása törvényes legyen. Nem lehetséges, hogy csak úgy elvegyük valakitől a vagyonát anélkül, hogy lenne ellene ítélet, vagy elrendelték volna a lefoglalást.

A svájciak 500 millió font értékben fagyasztottak be számlákat, míg a britek ennek mindössze egyötödére voltak hajlandóak, és ebből eddig semmit sem juttattak vissza az új egyiptomi kormánynak. A pénz nagy része az 1990-es és 2000-es évek nagy egyiptomi privatizációjának eredménye, ebből feltételezések szerint a Mubarak-rezsim több tízmilliárd dollárt lovasított meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.