Kényelmessége miatt felelhet Clinton

Hillary Clinton volt amerikai külügyminisztert továbbra is támadják amiatt, hogy hivatali ideje alatt privát e-mail címét használta hivatalos ügyek intézésére. Kritikusai szerint ez törvénysértő és veszélyes is volt. Clintonnak kedden sem sikerült megnyugtatnia támadóit, mikor azt mondta, kényelmi okokból használta a saját fiókját a kormányzati helyett.

A volt külügyminiszter két évvel ezelőtti távozása óta először tartott sajtótájékoztatót, melyen megbánta, hogy nem a kormányzati e-mail címét használta a hivatalos levelezésekre. Hillary Clinton azonban hozzátette, nem sértett törvényt azzal, hogy privát fiókját használta.

Az egykori külügyér azt is bevallotta, kényelmi okok miatt is használta saját e-mail címét, melyet a külügyminisztérium is engedélyezett neki:

„Azt hittem egyszerűbb lesz, ha csak egy fiókot használok kettő helyett a munkahelyi- és a privát levelezéseimre" – jegyezte meg Clinton kétszáz újságíró hallatára, majd hozzátette, jobb lett volna, ha a másik e-mail címet és egy másik telefont is használ munkája során. A Reuters szerint sem szokatlan, hogy a washingtoni tisztviselők két mobilt használnak.

Korábban Hillary Clinton azt mondta, nincs takargatnivalója, ezért beleegyezik, hogy az amerikai külügy nyilvánosságra hozza levelezéseit. A demokraták örültek Clinton lépésének, de szerintük felmerülnek kérdések még az ügy kapcsán.

Hillary Clintont szerdán a bengázi konzulátust ért támadás miatt az amerikai képviselőház is beidézte. A képviselőházi bizottságot - amely a 2012-ben történt kelet-líbiai támadást vizsgálja - azok a levelek érdeklik elsősorban, amelyeket Clinton közvetlenül a támadás előtt küldött vagy kapott. A republikánusok is azért kritizálják a külügyért, amiért szerintük a líbiai Bengáziban történt támadás előtt és közben – melyben életét vesztette Christopher Stevens amerikai nagykövet is – nem tett meg minden szükséges intézkedést.

Hillary Clintonról azt is rebesgetik politikai berkekben, hogy 2016-ban a demokraták jelöltje lehet az elnökválasztáson. Ennek a jelöltségnek azonban nem tesz jót a körülötte kialakult botrány.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.