Keményítettek a vádiraton Lieberman ellen

Az új vádiratban is csalás és hatalommal való visszaélés szerepel, de ez már aktívabb részvételt tulajdonít a lemondott izraeli külügyminiszternek egy diplomatakarrier jogtalan előmozdításában.

Az államügyész vasárnap reggel benyújtotta egy jeruzsálemi polgári törvényszékhez a vádiratot Avigdor Lieberman volt külügyminiszter ellen – jelentette az izraeli közszolgálati rádió.

Az eredetinél keményebb hangvételű vádirat szerint Lieberman miniszterként aktívan közbenjárt Zeév Ben Arije diplomata karrierjének egyengetése ügyében, nevezetesen, hogy minszki szolgálatának lejárta után nevezzék ki lettországi nagykövetnek.

Lieberman az Izrael az Otthonunk párt vezetője, a januári választásokon, a Likuddal közös választási listán a második helyen áll Benjámin Netanjahu kormányfő után. Az új vádiratban is csalás és hatalommal való visszaélés szerepel, de ez már aktívabb részvételt tulajdonít Liebermannak a diplomata kinevezése ügyében: kifejezetten utasította helyettesét, Dani Ajalont, hogy mozdítsa elő Ben Arije rigai nagyköveti kinevezését az erről döntő bizottságban.

Az eddigi vádirat szerint Lieberman csak „passzív” hibát követett el azzal, hogy nem értesítette a diplomata karrierjének alakulásáról döntő grémiumot arról: Ben Arije átadta neki az ellene Fehéroroszországban folyó rendőrségi nyomozás iratait. A Lieberman ellen folyó nyomozás bizonyítékokat is tartalmazó titkos iratai azért kerülhettek a nagykövet birtokába, mert az izraeli hatóságok a miniszter fehéroroszországi bankszámláinak ügyében vizsgálódtak.

A vádirat súlyosbítása oly módon befolyásolhatja a bíróság döntését a cselekmény büntetőjogi megítélésében, hogy Liebermant a már korábban is várható büntetés mellé egy időre eltilthatják a közügyek gyakorlásától, és ezzel derékba törhetik politikai pályafutását.

Izraeli médiaértesülések szerint Ajalon korábban úgy nyilatkozott, hogy nem emlékszik az eseményekre, a napokban azonban részletes vallomást tett a volt nagykövet megbízatásának körülményeiről. Ennek előzménye, hogy Ajalon meglepetésre nem került fel a Jiszráél Béténunak a januári parlamenti választásokra benyújtott jelöltlistájára, amelyet egy Liberman vezette bizottság állított össze. A perben Ajalon várhatóan Liebermann elleni koronatanúként szerepel majd.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.