Kártérítést fizet a szlovén egyház szexuális visszaélés miatt

Mintegy 80 ezer euró (23 millió forint) kártérítés kifizetésére kötelezte a római katolikus egyházat Szlovénia legfelsőbb bírósága egy asszony ügyében, akit gyerekkorában szexuálisan zaklatott egy helyi plébános.

Mintegy 80 ezer euró (23 millió forint) kártérítés kifizetésére kötelezte a római katolikus egyházat Szlovénia legfelsőbb bírósága egy asszony ügyében, akit gyerekkorában szexuálisan zaklatott egy helyi plébános. A testület egy korábbi, elsőfokú ítéletet erősített meg precedensértékű döntésével - közölte a Delo című szlovén napilap.

A kártérítést a végzés alapján a maribori érsekségnek, a celjei püspökségnek, valamint Artice település plébániájának kell fedezni. Az ügyben érintett, időközben elhunyt férfi az ország délkeleti részén fekvő Articében dolgozott lelkészként.

A szexuális visszaélés áldozata, egy jelenleg 30 éves nő kétszer nyert pert a szlovén egyház ellen. Első alkalommal, két éve 50 ezer euró kártérítést ítélt meg neki a bíróság. Tavaly tavasszal fellebbezési eljárás során 80 ezer euróra emelték az összeget, amelyet jelenleg másodfokon is megerősített a szlovén bírói testület.

Az asszony súlyos lelki sérelmeket és tartós egészségügyi problémákat szenvedett el a lelkész miatt, aki gyermekkorában öt éven keresztül zaklatta a kislányt. Első alkalommal nyolcévesen bántalmazta. A férfit sosem ítélték el szexuális visszaélés miatt, ugyanis 2007-ben, az ítélet kihirdetése előtt meghalt. A bíróság azzal vádolta a plébánost, hogy összesen tizenhat alkalommal zaklatott gyermekeket szexuálisan. Feltehetően több áldozata is volt, de közülük egyedül a 30 éves asszony nyújtott be keresetet a férfi ellen 2007-ben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.