Kanada nyáron szigorít a magyar romák miatt

Csökkent valamelyest januárban és februárban a Kanadában politikai menedékjogot kérő magyar állampolgárok száma, ez a kérdés azonban változatlanul nem kis tehertétel az egyébként kiváló kétoldalú kapcsolatokban. Magyarország tudja, hogy az ügy politikailag tarthatatlan, főleg, hogy Kanada nyártól szigorítani akar a menekültügyi eljáráson.

A helyzet súlyosságát jól érzékelteti, hogy értesülések szerint az észak-amerikai országban tavaly mintegy 4500 magyar állampolgár adott be menedékkérelmet, ez az összes kérelem közel 18 százaléka. Bár a menekültek etnikai hátterét nem hozzák nyilvánosságra, a sajtóból is az a kép bontakozik ki, hogy döntően romákról van szó. A menekülteket kibocsátó országok listáját toronymagasan Magyarország vezeti, Kína hét százalékkal a második. E kétes magyar elsőség azért is kínos, mert tíz évvel ezelőtt, Csehország esetében Ottawa már hat százaléknál visszaállította a vízumkötelezettséget.

Most ez a veszély közvetlenül nem fenyeget. Ennek állítólag az is az oka, hogy Kanada és az Európai Bizottság egy átfogó gazdasági-kereskedelmi egyezményről tárgyal. Ottawa pedig nem akarja megkockáztatni, hogy a vízumkötelezettség esetleges visszaállításával sújtott uniós tagállamok, Magyarország és Csehország „útzárlatot” képezzenek Brüsszelben.

Úgy tudni, hogy a magyar és a kanadai hatóságok folyamatos párbeszéddel is próbálják kezelni a helyzetet. Igaz, a menekültkérelmeket elbíráló Bevándorlási és Menekültügyi Bizottság (Immigration and Refugee Board, IRB) a kormánytól teljesen független hatóság. Kanadában mindenesetre az idén jelentősen szigorítják a menekültügyi eljárást, próbálják a rendszert kevésbé csábítóvá tenni a visszaélésekkel szemben. Így az akár ezer napig is elhúzódó eljárást 45 napra csökkentik, fellebbezni csak az eljárás ellen lehet, de a fellebbezés nincs halasztó hatállyal a kitoloncolásra. Az ottawai kormány egyeztet az érintett tartományokkal, elsősorban Ontarióval és Brit Columbiával a szociális juttatások csökkentéséről. Várhatóan az idén elkészül a biztos származási országok (angol rövidítéssel DCO) listája, s ha erre Magyarország felkerül, az lényegében ellehetetleníti a politikai hátterű menedékkérelmeket.

Kanadai részről is tisztában vannak azzal, hogy az eddigi nagyvonalú menekültügyi eljárás anyagi ösztönzést jelent a sokszor teljesen kilátástalan helyzetben lévő kelet-európai romáknak. Erre rájátszanak azok is, akik szervezik a cigányok kanadai kivándorlását. A Kanadába indulókat állítólag kitanítják, hogyan kell vallomást tenni, előfordult, hogy egyesek videóra vett nyilatkozatot is vittek magukkal. Érdekes módon múlt decembertől a kanadai hatóságok egyes nyugat-európai tranzitrepülőtereken, Bécsben, Párizsban, Amszterdamban és Koppenhágában „szűrőpontokat” állítottak fel, s többeket visszafordítottak. Olyan értesülések is napvilágot láttak, hogy egyes menedékkérők a tranzitban öltenek magukra a roma származásukra utaló ruhákat. Az előszűréssel együtt is januárban és februárban is állítólag mintegy kétszáz menedékkérelmet adtak be magyarok – elsősorban Torontóban és Vancouverben.

Magyar részről az együttműködést hangoztatják, ugyanakkor nem vált ki örömet, hogy az IRB a kérelmek egy-két százalékát elfogadja. Ez azt mutatja, az IRB bizonyos esetekben bizonyítottnak látja, hogy magyar állampolgárokat az életüket ellehetetlenítő diszkrimináció ért. Bár a kanadaiak nem kommentálják, azért érezhető, hogy Mohácsi Viktória roma jogvédő, volt EP-képviselő menedékkérelme is komoly hullámokat keltett. Budapesten azt hangoztatják, hogy egyik napról a másikra nem lehet a romák helyzetén javítani, de felhívják a kanadai illetékesek figyelmét a komplex kormányzati programokra. Januártól megemelték a névváltoztatás illetékét, ezzel is megnehezítve, hogy valaki a kiutasítás után új identitással próbálkozzon újra.

Magyarország tudja azt is, hogy az ügy politikailag tarthatatlan, és az országimázsra is negatív hatással van. A kanadai sajtóban egyre többet cikkeznek arról, hogy a magyar menedékkérők környezetében megnövekedtek bizonyos bűncselekménytípusok. Torontóban egy erőműnél elfogtak egy csoportot, amely több tízezer dollár értékben akart színesfémet lopni.

Rendőrjárőr a montréali Trudeau Nemzetközi Repülőtéren. Vége a nagyvonalúságnak?
A police officer patrols at Trudeau International Airport in Montreal January 5, 2010. Dozens of body scanners will be installed in Canadian airports to comply with new U.S. security protocols, the federal government confirmed Tuesday. REUTERS/Christinne Muschi (CANADA - Tags: TRANSPORT)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.