Kamerunban terjeszkedne a Boko Haram

A főként Nigériában működő Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet tagjai három alkalommal is behatoltak Kamerun területére, a kameruni hadseregnek azonban sikerült visszaverni a támadásokat, és eközben a katonák a csoport harminckilenc tagjával végeztek - közölte vasárnap a kameruni védelmi minisztérium.

A minisztérium közleménye szerint a terrorszervezet pénteken támadt a Kamerun északi részén fekvő, Nigériával határos területen található Glavi falura, ahol megöltek négy nigériai menekültet és megsebesítettek egy kameruni állampolgárt. Ezután a kameruni hadsereg ellentámadást indított, és sikerült kiűzniük a településről a fegyvereseket, akiket egészen a nigériai határig üldöztek. A pénteki támadásban a Boko Haram tizenkét tagja meghalt - írja a Híradó honlapja.

Ezzel párhuzamosan a terrorcsoport két másik észak-kameruni településre is rátámadt. Kolofata és Amsidé falvakban is fegyverrel lépett fel a Boko Haram ellen a kameruni katonaság, és itt ugyancsak sikerült visszaverni a szervezet által, nehézfegyverekkel indított támadást. Az akcióban huszonhét terrorista vesztette életét - olvasható a kameruni védelmi tárca közleményében. A halálos áldozatok számát független forrás nem erősítette meg.

Az iszlamista Boko Haram néhány hónapja fokozta fegyveres támadásait a szomszédos Kamerun északi részén, erre válaszul a kameruni vezetés megerősítette katonai jelenlétét a térségben. Paul Biya, az afrikai ország köztársasági elnöke korábban a terrorcsoport "teljes felszámolását" ígérte.

Október közepén Kamerun bejelentette, hogy több összecsapásban megölte a Boko Haram 107 fegyveresét. A harcok az ország északi régiójában robbantak ki, amikor a lázadók átlépték a kameruni-nigériai határt Limani településnél.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.