Kairói tüntetések: 703-an haltak meg egy nap alatt tavaly

Kairóban 703 ember halt meg tavaly augusztus 14-én két tüntetés feloszlatásakor - állapította meg a hivatalos egyiptomi tényfeltáró bizottság szerdán bemutatott jelentésében.

Egyiptom modern történetének legvéresebb napján a kairói Rábaa el-Adavíja mecset körül és az en-Nahda téren tartott tiltakozóakciók erőszakos feloszlatása során a jelentés szerint 693 civil és 10 rendőr vesztette életét, és több mint kétezren megsebesültek.

A főváros két közlekedési csomópontját Mohamed Murszi exelnök támogatói hat héten át tartották megszállva, miután a hadsereg 2013. július 3-án elmozdította tisztségéből az iszlamista államfőt.

A hivatalos bizottság a tavalyi hatalomváltás óta történt erőszakos események áldozatainak számát hivatott megállapítani. A jelentés szerint az augusztus 14-i tiltakozóakciók "sem feloszlatásuk előtt, sem az alatt nem voltak békés tüntetések", és indokolt volt a rendőrség erőszakos fellépése, miután a demonstrálók számos felszólítás után sem voltak hajlandók önként távozni.

A bizottság kiemelte, hogy a feloszlatás előtt a rendőrök ultimátumot adtak Murszi híveinek és egy biztonságos folyosót is létrehoztak azok számára, akik el akarták hagyni a tüntetések helyszínét. A rendőrség először vízágyúkat és könnygázt vetett be, éleslőszert csak azután használt, hogy tagjai közül többet agyonlőttek - áll a szövegben.

A jelentést ismertető sajtókonferencián a bizottság elnöke, Fuád Abdel-Moneim Riád ugyanakkor elítélte a biztonsági erők "brutális" eljárását.

A bizottság kimutatta, hogy a rendőrök a támadásokra reagálva nem csak az őket ért lövések forrásaira lőttek, ami jelentősen megemelte az áldozatok számát. A kormány továbbá a tiltakozóakciók kevesebb veszteséggel járó, de hosszabb ideig tartó feloszlatása helyett a gyorsabb megoldást választotta az állam tekintélyének védelme érdekében.

A jelentésben rámutattak arra is, hogy a tavaly nyári zavargások alatt országszerte 64 templomot támadtak meg iszlamisták, főképp a vidéki régiókban. A szövegből az is kiderül, hogy több faluban maguk a rendőrök akadályozták meg, hogy a keresztények elmenekülhessenek.

A biztonsági erők ezenközben megkezdték előkészületeiket egy péntekre meghirdetett újabb tüntetéshullámra, amelyre a Szalafista Front nevű befolyásos iszlamista szervezet szólította fel a népet. Mohamed Ibráhim belügyminiszter többször is arra figyelmeztette a tüntetni készülőket, hogy zavargások esetén a biztonsági erők nem fognak habozni és akár éleslőszert is használnak az állami intézmények védelmében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.