Kadhafi 2011-ben beszélt Sarkozy kampányának a finanszírozásáról

„Értelmi fogyatékos. Nekem köszönheti, hogy elnök lett” – fogalmazott a néhai líbiai vezető a Le Figarónak adott interjújában.

Moammer Kadhafi néhai líbiai vezető egy 2011 márciusában készült interjúban azt állította, hogy ő finanszírozta Nicolas Sarkozy előző francia államfő 2007-es kampányát. A France 3 francia közszolgálati televízió honlapján kedden közzétett hangfelvétel négy nappal azelőtt készült, hogy megkezdődtek a nyugati légicsapások Tripoliban. A 2011 októberben megölt líbiai vezető nem bizonyítja semmivel az állítását, amelyet egyébként ugyanaznap fia, Szeif al-Iszlám, az Euronews hírtelevíziónak megismételt.

Kadhafival az interjút Delphine Minoui, a Le Figaro újságírója készítette 2011. március 16-án, Megjelent Minoui  2011-ben megjelent Tripoliwood című kötetében is. Arra a kérdésre, hogy úgy érzi-e, hogy elárulta Franciaország azok után, hogy 2007 decemberében Sarkozy elnök Párizsban fogadta őt, Kadhafi igennel válaszolt. Majd így folytatta: „Sarkozy értelmi fogyatékos. Nekem köszönheti, hogy elnök lett. Mi biztosítottuk neki azt a tőkét, amivel győzni tudott. Belügyminiszterként járt nálam. Pénzügyi támogatást kért". Arra a kérdésre, hogy miért finanszírozta Sarkozy kampányát, Kadhafi azt mondta: „Nekünk, líbiaiaknak, ha a francia köztársasági elnök a mi pénzünknek köszönhetően megnyeri a választásokat, az igazi nyereség". A volt líbiai diktátor az interjúban nem beszélt a támogatás pontos összegéről és arról sem, hogy készpénzben, csekken vagy átutalással jutott-e el a pénz Franciaországba.

Párizsban 2013 elején indult eljárás Sarkozy 2007-es elnökválasztási kampányával kapcsolatban a Kadhafitól érkezett állítólagos támogatás kivizsgálására. A párizsi ügyészség ismeretlen tettes ellen aktív és passzív korrupció, befolyással való üzérkedés, okmányhamisítás, hűtlen kezelés, pénzmosás, bűnpártolás, valamint ezen bűncselekmények eltitkolásának gyanújával indított eljárást. Az ügyészség egyébként eredetileg a volt államfőnek a Mediapart francia tényfeltáró hírportál ellen, hamisítás miatt tett feljelentése nyomán indított előzetes eljárást. A portál ugyanis a 2012. májusi elnökválasztás előtt nyolc nappal közzétett egy volt líbiai főhivatalnoknak tulajdonított dokumentumot, amely szerint Tripoli beleegyezett, hogy 50 millió euró értékben finanszírozza Sarkozy 2007-es kampányát. A vádakat akkor a volt francia elnök gyalázatnak, a dokumentumot pedig hamisítványnak minősítette.

Az ügyben a nyomozást 2013. januárban kiszélesítették, miután a francia fegyverszállítási ügyekben közvetítőként fellépő Ziad Takieddine francia-líbiai üzletember jelezte: bizonyítékai vannak arról, hogy Líbia törvénytelenül finanszírozta Sarkozy kampányát. Azóta több volt magas rangú líbiai vezető is állította, hogy tudott a finanszírozásról, mások viszont, például Músza Kúsza korábbi líbiai külügyminiszter és Basir Száleh, Kadhafi személyi titkára egyértelműen tagadták azt, és hamisítványnak nevezték az erről szóló dokumentumot.

A szivárgó információk szerint Sarkozy 2017-ben újra indulni akar az elnökválasztáson tavalyelőtti riválisa, a szocialista Francois Hollande jelenlegi elnök ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.